Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Ritka, de nagyszerű: a dublini bolhapiac

Dublin nem kényezteti annyi bolhapiaccal lakóit és turistáit, mint Berlin - utóbbi a bolhapiacok Mekkája, minden kerületben van legalább egy. Itt viszont havonta csak egyszer, minden hónap utolsó vasárnapján rendeznek igazi bolhapiacot.

Koradélután érkeztünk az egy nagy csarnokból és egy kisebb, szabad előtérből álló intézménybe, ahol az első és egyben legnagyobb meglepetést az okozta, hogy a kajákat (természetesen home made és/vagy fair trade) kivéve minden lényegesen olcsóbb, mint a városi trash-kultúrákban jeleskedő Berlinben. A másodikat az, hogy hasít a vintage: annyi vintage árus volt, és annyi ember tolongott körülöttük, hogy ezek után nem értem, hogy az utcákon miért csak fehérmadzagos-kapucnipulcsis csajokat lehet látni. Hasonló meglepetés volt, hogy 3-5 euróért elképesztő menő és szinte új (bőr)táskákat lehet kapni, a kabátok pedig 15 eurónál szinte sosem drágábbak. És csodásak voltak az étkészletek is. A piac hiányossága, hogy a férfiakra nem igazán koncentrál; egy nyomott mintás pólóáruson, egy használt sportcipőáruson és egy lemezáruson kívül mást nem nagyon láttam.

Végig szuper hetvenes évekbeli funk és pszichedelikus rock szólt, amit egy dj pakolgatott. És mindenki elképesztő kedves volt, az árusok - köztük lengyelek és franciák is - egyenesen imádták, ha eljött az alkudozás pillanata, és külön örültek, ha fotóztam a cuccaikat. Olyan másfél óra nézelődés után egy 10 euróra lealkudott esőkabát-metálos öv kombóval és egy négyeurós Elvis-könyvvel távoztam. Külön extraként a családias hangulat említendő, furcsamód a nagy tömeg ellenére.
A piac weboldala itt.

A bolhapiac poszterei





A jobboldali könyvet végül szépen megvásároltam
A kislemezek 3 euróba kerültek, a nagyok talán 5-be, a cédék és a dvd-k pedig 4-be


A szülinapos kép must have

Elképesztően szuper bútorok voltak

És nyilván egy csomó trash-cucc is




0 Tovább

Ötlet a közmunkaprogram bővítésére

Egyelőre nem sikerült kinyomoznom a képen látható dublini marketing-szokás eredetét, de egy csomó üzlet így hirdeti magát. Különösen azok, akik kiszorultak a Grafton Streetről vagy a Temple Bar közepéről. A leglogikusabb magyarázatnak az tűnik, hogy tilos kirakni hirdetéseket.

0 Tovább

Egy börtönben Bonóval

A U2-n csúfolódó graffitiket leszámítva (amiből fotósorozatot készítek, őrült vicces lesz), tegnap botlottam bele az első igazi dublini U2-s vonatkozásba. Gyorsan tisztázzuk, hogy később ne kelljen, ha szóba jön a téma: évekig nagyon szerettem a U2-t, voltam is koncertjükön a berlini Olimpia Stadionban, de már nem szeretem, mert idegesít a Bono és egyre rosszak a lemezeik. (Egyébként tegye fel a kezét, aki világéletében csak az aktuális - és roppant elővigyázatosan egyben a későbbi - korszellemnek megfelelő zenét hallgatott? És akkor ezzel le is zárhatjuk a U2-témát.)

Szóval tegnap elmentem a Kilmainham Gaolba, Írország egyik legfontosabb, de ma már csak múzeumként funkcionáló börtönébe, ahol végignyomtam egy egyórás túrát. Hamarosan be is számolok róla egy ennél hivatalosabb fórumon, de addig is itt van az a '82-es U2-videó, ami a börtönben készült, és sosem került föl egyik lemezre sem. És ahol Bono még tapadós piros répanadrágban nyomja (és a korszellemnek szintén megfelelve csizmáskandúrra emlékeztetően).

0 Tovább

Buszozó németek mutattak rá, hogy nem tudok eléggé angolul

Van egy legalább tízéves középfokú nyelvvizsgám angolból, illetve eseménydús életemnek és munkámnak köszönhetően évek óta rendszeresen csevegek ezen a nyelven, ám a minap egy buszút után elkeseredtem, hogy nem is tudok jól.

Kb. egy hete elkezdtem ugyanis azzal agyonütni az időt a belvárosba vezető háromnegyedórás buszúton – olvasni a rengeteg kanyar miatt nem tudok -, hogy kihallgatom az emberek beszélgetéseit. Viszonylagos elégedettséggel szálltam le minden egyes alkalommal, mivel a beszélgetések 85-90%-át értettem - akár egy kismama kételyeiről volt szó, akár egy komoly úr bizniszproblémáiról.

Csakhogy tegnapelőtt felszállt három német a buszra, ami öt perc után zárójelbe tette önelégültségemet. A három németet ugyanis tökéletesen értettem (jó, nyilván azért, mert kéttannyelvű gimnáziumba és német szakra jártam ill. sokat éltem Berlinben): megtudtam hova járnak egyetemre, ott milyen előadást tartott az egyikük, erről mit gondol a cimborája, hol és mennyiért bérelnek lakást, meddig lesznek Írországban, fizetős-e az iskolájuk és hányszor utaztak már annyira tömött buszon, mint aznap. Rögtön elkeseredtem, és rájöttem, hogy messze vagyok attól, hogy ehhez hasonló hatásfokkal hallgassam ki a helyieket. Ezért most eldöntöttem, hogy legalább ennyire tudni akarok angolul, illetve olcsó nyelviskolát keresek a városban és pazar letölthető nyelvleckéket a neten.

0 Tovább

Bukolika sirályokkal, fókák nélkül: Howth

Az elkövetkező zord hónapoktól tartva hétvégenként kényszeresen rohanunk a természetbe, meg hát ugye magyarként elég nagy egzotikum a tenger közelsége. Úgyhogy ebben a posztban sem nagyon lesz más, csak bukolika meg kék-zöld táj. Fantasztikus, hogy Dublin belvárosából a helyi hévvel fél óra alatt 5 euró 20 centtért (retúr!) kényelmesen el lehet jutni pompás tengerpartokra észak és dél felé is. A hétvégi célpont a 15 kilométerre fekvő Howth volt. Howth egy félsziget, és bár utálom a Budapesttel és környékével való megfeleltetéseket, de itt nagyon adja magát, hogy ez kb. a helyi Szentendre: itt a DART (itteni HÉV) végállomása, és sok az ide kiköltözött jómódú ember.

Sok érdekes madár és fóka (nem láttunk) mellett itt lakik Larry Mullen Jr., a U2 dobosa is (nem láttuk). Amit láttunk, abból néhány kép itt:

×

Kilátás Mr Kalappal

Kikötő 1.

Kikötő 2.

Kikötő 3.
Kilátás pálmafával (hogy hogy nem,  egy csomó olyan növény megél itt, amit Horvátországban szoktam látni)

Kék-zöld helyett kék sárga, szorgoskodó dongókkal

És természetesen a szokásos kék-zöld

Egy ideig Yeats is itt lakott. Ha ma is élne, minden bizonnyal szomszédjával, Larry Mullen Jr.-ral haverozna

A fókák helyett ilyen, az utcákat beterítő kis repülő állatokat láttunk

Közelebbről

Tele volt a város sirállyal

Néha összebalhéztak


Sárga-piros

A legmenőbb ír közlekedési tábla

Mr Kalap a sziklán

Broooaaaaaaa!!!!!!

0 Tovább

Utcai okosság Dublinból: extra bringalezáró az oszlopon

Őrületes okosság: elég egy ilyen hurkot ráerősíteni, és nemcsak kettő, hanem akár négy (erőlködve 5-6) bringát is hozzá lehet zárni ugyanahhoz az oszlophoz. Elég sok ilyet lehet látni Dublinban, a város pedig tömve van bicikliutakkal, amit a gyakori záporok ellenére használnak is az emberek. Ami nekem furcsa, hogy a 15 fok, szél és eső ellenére sokan rövidnadrágban. 

5 Tovább

Westportot választották a legélhetőbb ír városnak

Az Irish Times szavazást indított arról, melyik a legjobb ír város, és az ország nyugati partján található Wesport lett a győztes. Meg is ünnepelték rendesen, de a videó a mulatságon kívül azt is bemutatja, ki a top öt. Westport egyébként igazi pedálgépnek tűnhet, mivel mindig mindenféle versenyt megnyer - pl. zsinórban választották a legtisztább ír városnak -, ám még nagyobb érdekessége, hogy egyike annak a kevés ír városnak, amit tudatosan terveztek. James Wyatt, híres angol építész keze munkája, aki 1780-ban készült el a város terveivel, amit aztán szépen meg is valósítottak. 

0 Tovább

Fittségi teszt kék-zöld tájban

"Are you fit?" - ez a kérdés legalább annyiszor hangzott el különböző formákban az elmúlt néhány napban, mint a fenyegető "Winter is coming" kijelentés a Trónok harca című sorozat első évadjában.

Azzal kezdődött, hogy bejelentkeztünk egy ingyenes túrázó meet upra (afféle ingyenes szabadidős önszerveződés), ahol már a bejelentkezéskor válaszolnunk kellett három kérdésre. Köztük is leginkább arra, hogy "are you fit?".

Aztán amikor szombaton a HÉV-vel (itt DART-nak hívják, amit én Darth Vaderről jegyeztem meg) megérkeztünk a tengerparti Bray-be, 20 kilométerre Dublintól délre, a csoport vezetője az első bemutatkozás után egyenesen a szemünkbe nézett, és nekünk szegezte: "Are you fit?". Nem értettem, mit kell ezt ennyit firtatni, de barátkozólag rábólintottam. Erre ő is bólintott. Aztán elindultunk a 16 kilométeres túrára a szomszédos Greystones-ba.


View Larger Map

Olyan nyolc perc után pontosan megértettük, mire vonatkozott a kérdés: olyan brutál iramot diktált ugyanis Michael, a középkorú túravezető, amitől 5 perc után kimelegedtünk, 7 perc után meglepődve röhögni, majd 10 perc után vetkőzni kezdtünk. Sem kedves útitársam, sem én nem vagyunk edzetlenek, plusz alig egy hónapja másztunk meg egy 2300 méteres csúcsot a Magas-Tátrában, de azért a tempó, amit újsütetű ír barátaink diktáltak, a gyorsgyaloglással vetekedett. Vicces módon a pihenősebb részt az hozta, amikor meredeken emelkedni kezdett a terep egy 241 méteren lévő kereszt felé az ún. Bray Head csúcsán.

A tengerszinttől (szó szerint ugyebár) ezt a távolságot olyan 15 perc alatt tettük meg. A kereszttől már sétagalopp volt a maradék kb. másfél óra lefelé Greystones-ig. Ott egy kocsmában pihentünk egy fél órát, aztán száguldoztunk vissza; ismét belekezdős első szakasz, majd nyugisabb mászás és még nyugisabb befejező szakasz. Úgyhogy a fotókat úgy készítettem, hogy megálltam, klikkelgettem párat és rohantam a csoport után. A résztvevők amúgy tüneményesen kedves emberek voltak, többen közülük 40 pluszos.

A fű tényleg ilyen világító zöld volt, amikor rásütött a nap. Innen nézve:
Az ellentétes irányban pedig ilyen látképpel kedveskedett a természet:
A látóhatár szélén többen látni vélték a brit partokat, de szerintem csak képzelegtek

Greystones felé öles léptekkel

Greystones-ban vagy kocsmában ebédeltek az emberek vagy vízre szálltak

varjak szálltak a vízreszállók mellett

A hegyen pedig lovak törték meg a zöld szín monotóniáját

vagy ácsorogtak az úton

Végül mégis győzött a zöld-kék kombó

Meg még egy kék a végére:

És ha valaki tudni akarja, hogy tényleg fit-e? Már itthon pihegve találtam meg Michael két nappal korábbi mailjét, amiben külön fittségi felmérőt küldött, amit indulás előtt meg kellett volna válaszolnunk magunknak: 

1. Le tudsz gyalogolni 11 kilométert sík területen 2 óra alatt megállás nélkül és anélkül, hogy lihegni kezdenél?

2. Fel tudsz futni a lépcsőn tízszer anélkül, hogy kidőlnél?

3. Tudsz felfelé gyalogolni egy hegyre gyors iramban 30 percig megállás nélkül?

4. És ugyanezt lefelé?

0 Tovább

Az első egy hét szarvasok társaságában

Egy hete vagyunk Dublinban (nyugalom, nem fogok minden héten nagy összegzést írni, a legközelebbi ilyen poszt akkor jön majd, amikor már egy hónapja itt leszünk). Míg kedves útitársam a PHD-jét csinálja és ámuldozik az egyetemtől, én hazafelé dolgozom és tájékozódom a helyszínről.

Egy hét alatt ezek történtek:

- mindkettőnknek lett ír mobilszáma, ingyen. Útitársamhoz az egyetemen ráadásul jófejségből hozzádobtak egy plusz sim-kártyát, amikor arról érdeklődött, hogy hogyan szerezhetne egyet a barátnőjének. Az lett az enyém, neki meg alapból járt az ösztöndíja mellé

- öt perc alatt 10 euróért kikódoltattam az otthoni telefonomat a Moore streeten egy kedves kínaival. Itt ez tök legális.

- lakásunk még nincs, egy nagyszerű barátnőmék házában lakunk a kertvárosban, Dublin déli-nyugati részén, miközben ők innen néhány ezer kilométerre nyaralnak

- megtudtam, mik a város low budget- és mik a veszélyes részei

- bejelentkeztünk egy hegymászó meet up-ra, bár a legmagasabb hegy itt alig néhány méterrel magasabb, mint a Kékestető. Viszont minden hétvégére remek - és esetenként kihívásokkal teli - túrákat szerveznek az ír tájba

- találtunk brazil üzletet, ahol vettünk pao de queijo-port (magyarul kb. sajtkenyér, az egyetlen élelmiszer, amit hiányolni szoktam az életemből gyakorlatilag folyamatosan, mivel függő vagyok és Magyarországon nem lehet kapni)

Dublin föntről

- voltam a magyar kisközértek forgalmát idéző Paprika Store-ban, ahol tényleg minden van a Tokajitól a Túró Rudin át a Nők Lapjáig (!!), ami az idegenben hiányozhat a magyarnak. Mivel nem vagyok sem az említett termékek, sem a szalámi vagy a Balaton szelet elkötelezett híve, nem vettem semmit (de becsülöm a kezdeményezést).

- láttunk rókát és sziesztázó dámszarvasokat (lásd fotók), utóbbiakat a 707 hektáros Phoenix Parkban. Közel lehetett menni hozzájuk, mondjuk tíz lépésnyire, ám ha ennél közelebb ment az ember, akkor egy-két szarvas felállt, és a szarvuk láttán ilyenkor rendre megtorpan a bámészkodó. Engem teljesen lenyűgöztek.

- megtaláltuk a legjobb helyi rádiót, indie-ben és rockban nyomul, sorban, egymás után van David Bowie, RHCP, Of Monsters and Men, és idegesítően sokszor van a Human Elevator a Cast Of Cheers-től (ami kb. a helyi HS7)

- találkoztunk különböző nemzetiségű emberekkel, de írrel csak eggyel, aki a szomszéd

(Valamennyi képet én csináltam, ha fel akarod használni őket, ne csórd le, írj!)

0 Tovább

Miért tesznek golyót a sörbe?

Új országba költözve sok új szokással kell megismerkednie az embernek. Például, hogy az utasok köszönnek a buszsofőrnek leszálláskor, hogy a járókelők udvariasan elnézést kérnek, ha véletlen meglökik egymást vagy, hogy a sorfőzdések golyót raknak a sörbe. 

Miután sem kedves utastársam, sem én nem vagyunk hatalmas sörfogyasztók (főleg nem dobozos-sörös), kicsit meglepődtünk, amikor egy fél Guinness-t felhörpintve lágyan a fogunkhoz csapódott egy golyó. "Vajon a sörgyárban a szalagnál dolgozó hölgynek véletlenül kiesett a dezodorából a golyó?" vagy "Több ezer sörbe elrejtettek három golyót, mi pont kifogtuk az egyiket és most miénk a főnyeremény?" - tanakodtunk a félig üres dobozba hajolva. Amikor kiittuk, egyértelművé vált: tényleg egy kb. 3 centi átmérőjű műanyag golyó van belül. 

Hazaérve ezért megkérdeztük az internetet, ami feltárta, mi ez a jelenség. Sajnos nem a főnyeremény, hanem egy hasznos kis eszköz. A kis golyót floating widget-nek hívják, ami a dobozos söröknél arról gondoskodik, hogy felbontáskor szinte ugyanolyan hab képződjön, mint amikor frissen csapolják a sört. A műanyag golyón két lyuk van, a nagyobbikba a gyártás során nagy nyomással nitrogént töltenek, majd lezárva a dobozba teszik. A feltöltéskor a dobozt is nagyobb nyomással látják el a környezetéhez képest. A kisebb lyuk előre meghatározott kitörési pontként működik (ezt nyugodtan fordítsa le jobban az, aki ért az ilyen technikai okosságokhoz), amit úgy alakítanak ki, hogy a dobozt kinyitva a nitrogén kiszabaduljon belőle (de ameddig a doboz zárva van, véletlenül se szivárogjon).

Nyitáskor a dobozban csökken a nyomás, a golyó a kitörési ponton kinyílik, és a nitrogén a golyó kisebbik lyukán át néhány másodperc alatt szétáramlik a dobozban. Így sokkal krémesebb hab keletkezik. A sört érdemes azonnal egy pohárba önteni, mert a habképződés miatt könnyen kifuthat.

Ilyen golyócskákkal főleg az ír Guinness és Kilkenny sörökben lehet találkozni, de más ír, brit és esetenként francia sörben is előfordulhatnak.

Aki ennél bővebb választ szeretne, itt mindent megtalál angolul.

U.i.: Az íze amúgy kicsit fanyar, nekem jobban bejönnek az édeskés barna sörök. A jövőben természetesen további barna/sötét/egyéb söröket ki fogunk próbálni.

A sörünk
Így néz ki, amikor már látható és nemcsak érezhető a golyó

A kiszedett golyó, amin a lyukak mellett egy misztikus 83-as is van

3 Tovább

Helló Dublin, hogyhogy nem esik?

Szerdán éjjel megérkeztem Dublinba, ahol azóta szinte szünet nélkül süt a nap, kék az ég és fátyolosak a felhők. 20-22 fok van napközben, az emberek pedig az utcán a rövidnadrágtól kezdve a kabát-csizma kombóig a különböző évszakok öltözködésének széles repertoárját hordják.

A legelső benyomásom - ami azóta is tetszik -, hogy szinte mindenhova minden írül is ki van írva, ami egy elképesztően titokzatos és meseszerű nyelv benyomását kelti. Ha nem lenne teljesen értelmetlen - és nem tanultam volna már életemben kétszer fél évig két nem túl hasznos nyelvet, a hollandot és az izlandit - valószínűleg nekiállnék megtanulni. Így viszont maradok az angolnál és a brazilnál, rengeteg ugyanis itt a brazil.

Otthoni jóbarátomat, az idokep.hu-t hátrahagyva átpártoltam a Rainfall radarra, ami a leghasznosabb weboldal lesz itt alighanem. Ez pedig egy remek utazós videóklip egy feltörekvő ír tehetségtől, a suttogva éneklő Lisa Hannigantől.

1 Tovább

Írből ír

blogavatar

Írországba költöztünk, úgyhogy írunk róla.

Utolsó kommentek