Kicsit rá voltam gyógyulva arra a problematikára, hogy miközben az ír partok körbe vannak véve fókákkal, hónapokig nem láttam egyet sem. Míg aztán pár hete Howth-ban végre láttunk kettőt, amint a vízben úszkálnak és horkantgatnak - előtte legalább hétszer voltam Howth-ban és akármennyire is gúvasztottam a szememet a vízre, mindhiába -, és most végre Dalkey-ban, Dublin menő tengerparti részén is láttunk egy csomó szürke fókát. Bono, aki szintén Dalkey-ban lakik (amikor Írországban tartózkodik és éppen nem a világot menti meg), nemcsak, hogy olyan szerencsés, hogy ő az egyik leggazdagabb ír és mindig szuper napszemcsiket hordhat, de pár perc sétával bármikor láthat fókákat is. Oké, hogy csak távcsővel, de az is valami.

Itt vannak a fókák

A partról szabad szemmel is kitűnően látható Dalkey Island olyan helynek tűnik, ahol életre kelt a Jehova tanúinak prospektusa: egy viszonylag kicsi szigeten rengeteg henyélő és a vízben pajkosan egymást csapkodó fóka mellett van egy csomó vadkecske (12-20 db), félelem nélkül ugrándozó nyúl, kárókatona és a szokásos sirályok (a vízben pedig állítólag egy csomó delfin úszkál). A távcső ingyenes, szóval addig nézelődik vele az ember, ameddig akar, így bármennyire is fújt a jeges szél, gyakorlatilag odaragadtunk vagy inkább fagytunk a távcsőhöz. Lebilincselő látvány ugyanis, ahogy az anyafóka a vízben, a kövön ücsörögve hancúrozik a kölykével; a többiek meg esetlenül forgolódnak a hátukon. Amúgy szabad szemmel is lehet látni a fókákat, de úgy csak nagy szürkés foltnak tűnnek a barna háttér előtt. És ami a legmenőbb: mindez még Dublin közigazgatási határán belül, a Coliemore Roadról, a minikikötőnél észlelhető.

DalkeyEz itt a szupertávcső a Coliemore roadon, melynek segítségével a fókák láthatók
DalkeyEz pedig a látogatóban lévő cimbi, amint fókákat néz
Dalkey fóka
Ennél jóval több látszik a távcsőből
Dalkey fóka
DalkeyOkosságok a távcső mellett pár méterre egy táblán