Amikor kilenc napra Braybe költöztünk, még nem tudtuk, hogy egy olyan ír-expolitikus lesz a szállásadónk, aki már 1975-ben átlátott a magyar államszocializmuson.

Tegnapelőtt beköltöztünk végleges dublini lakásunkba, amivel véget ért átmeneti időszakunk Bray-ben. A Bray-i átmeneti szállásra leginkább a munkásszálló-fogadó kifejezés illik, és amiről kedves itteni magyarok hathatós közbenjárásával szereztünk tudomást.

A jobb napokat látott sötétpink szőnyegű és világospink falú szobánk (lásd fotó) közvetlen a kocsmaajtó fölött volt, így az ajtócsapódásoknak köszönhetően végig pontos információakkal rendelkeztünk a vendégforgalomról. A folyosón a mienken kívül még úgy 5 szoba volt, ahol magyar szobafestők és egy állítólag őrült ír rendszergazda lakott. Őt szerencsére sosem láttuk, csak azt hallottuk, amikor egyik éjjel elkapja az őrület: ekkor hangosan bazmegelt és járkált fel-alá. A ház amúgy egyfolytában beazonosíthatatlan hangokat adott ki a halk morajlástól a csermelycsobogáson át egészen az égdörgésre megtévesztésig hasonlító hangig.


Háromféle pink árnyalat, színes, de természetesen pinket is tartalmazó függönnyel

De a körülmények mellett még érdekesebb volt hetven feletti szállásadónk – a vendégfogadós - története (minden itt látható infót a megismerkedésünk utáni 15 percben osztott meg velünk egy lendülettel): A hetvenes években szocialista színekben vitézkedett, de egy idő után belső ellenzékivé vált, mígnem 82-ben kirúgták a pártból – amit nem is bánt. Kiábrándultsága mellett akkoriban vált úgyis aktuálissá, hogy átvegye a 30-as évek óta a családja által üzemeltetett kocsmát, és a negyvenes években ráépített fogadót. Úgyhogy tanított (valamit - ez nem derült ki), majd elkezdte a vendéglősbizniszt.

De előtte 75-ben még járt egy kedves ír politikusokból álló küldöttséggel Magyarországon, hogy saját szemmel győződhessenek meg a szocializmus virágzásáról. El volt ragadtatva az utcák tisztaságától, tetszett neki a város, a szépen gondozott virágágyások, a gulás; viszont nem hagyta magát elkábítani mindettől; leleplezett egy valódi csalárdságot!

Kísérőjüktől, egy magyar funkcionáriustól elszakadva ugyanis magánakcióba kezdett és találomra benyitott egy panelházba, ahol észrevette, hogy egy lift sem működik. Sőt! Még ennél is tovább ment: beszélt egy olyan emberrel, aki két éve nem jutott ki a lakásából, mert mozgássérültként a lift nélkül nem tudott közlekedni. Hősünk természetesen ezt nem hagyta szó nélkül, és valamelyik meetingen jelezte a problémát a magyar elvtársaknak. Elmondása szerint ekkor az angolul tudó magyar elvtárs (ha netán a történet alapján magára ismer, és még él, kérem, kommenteljen!!) kicsit dühbe gurult, elvörösödött fejjel magyarázkodni kezdett és hirtelen mintha angol tudása is cserben hagyta volna.


Így néz ki Bray a tengerparti hegyről, közvetlen napfelkelte után

Később a magyar kollégák megüzenték neki, hogy rendbehozatták a panelliftet. Szállásadónk utólag nem tudja, hogy ez valóban megtörtént-e, mindenesetre bízik benne a mai napig.