Bár a fél város már külföldi, az írek pedig továbbra is tömegével vándorolnak el, Dublin mégis kedvesen gondoskodik arról, hogy az újonnan érkezők ne érezzék magukat magányosnak. Például különféle tevékenységekre szerveződő meet up-okkal a hegymászástól a főzésen keresztül az 50pluszos bringásokig. Mi a hegyeken csaknem futólépésben túrázó legkeményebb arcokhoz csatlakoztunk, és bár láttam, hogy van egy „New and not so new in Dublin” nevű meetup is, eddig nem jutott eszembe elmenni a találkáikra, noha new vagyok.

Aztán egy kedves magyar ismerős invitálására kíváncsiságból elmentem a minap - és őrületes tapasztalatra tettem szert. Az embert az a kép fogadja, hogy egy kocsmányi ember kedélyesen sörözget-dumcsizgat egy belvárosi kocsmában.

Ennek a képnek csak annyi köze van a poszt tartalmához, hogy szintén Dublinban található

Miután ismerősömmel beléptünk a new and not so new meetuposok közé, azonnal szóba elegyedtünk két inges, irodai kisugárzású figurával, aki közül az egyik görög volt, a másik román. Öt perc után ott termett egy nagydarab olasz, aki megkérdezte, milyen nemzetiségű vagyok, megmondtam, mire közölte, hogy a terem túloldalán van pár magyar lány. Oké, odamegyek a pár magyar lányhoz, és épp kezdenénk belemelegedni a társalgásba, mire ott terem a nagydarab olasz, és ránk szól, hogy ugyan, ne beszéljünk már magyarul. Mondjuk, oké, csak épp témában vagyunk, befejeznénk. Erre odatol közénk egy rokonszenves, ám nyakkal nemigen rendelkező dél-ír fiatalembert, akin látszik, hogy jó ember, de retteg a nőktől, és annyi derül ki róla, hogy valamilyen minisztériumban dolgozik.

Aztán odasodródik egy szerb figura, akinek éppen elkezdem intenzíven méltatni a belgrádi éjszakai életet és Belgrádot úgy általában, mire ismét ott terem a hatalmas olasz, és tréfásan közli, hogy túl sokat beszélek. Ezt már furcsállom, plusz ennek a beszélgetésnek is lőttek. Az olaszról kiderül, hogy nem ő a meetup vezetője, csak egy önjelölt rendezkedő - aki ezzel a szokásával módszeresen megszegi az íratlan játékszabályokat.

Egy idő után már úgy érzem magam, mint egy villámrandin (sosem voltam), főleg, miután rájövök, hogy az olasz csávó kényszeresen választja szét és alakítja újra a társalgó csoportokat. Nyilván pont olyankor, amikor az ember éppen elkezdene belemelegedni egy témába.

A másik gondom azokkal volt, akik összetévesztették a csoport céljait a „Singles in Dublin” meetuppal és egy gyors flört/one night stand reményében érkeztek egzotikus külföldieket felszedni. Főleg a jelenlévő írekről gyanítottam ezt (meg kicsit azért az olaszról is), akik közül az egyik fickó az volt ugye, akinek nem túl szerencsés módon kimaradt a nyaka; egy, aki mindenkinek belegyalogolt a személyes szférájába; és egy pattanásos börtönőr. Utóbbival legalább volt közös témánk, mert egyszer régebben csináltam egy nagyobbfajta börtönőrös cikket Hungariban, amiben arra próbáltam választ kapni, hogy miért jó börtönőrnek lenni. (Nem tudtam meg.)

Ám mivel úgy másfél óra után és az olasz újabb támadása előtt - három magyar lányhoz hasonlóan - úgy gondoltam, jobb, ha távozom, sosem fogom megtudni, hogy ITT miért jó börtönőrnek lenni. Valamint, hogy itt is szokás-e néha kicsit megpürézni a fogva-tartottakat.