Hogyan túrázzunk mocsárban, hegyen?

Amíg Írországba nem költöztünk, meg sem fordult a fejemben, hogy lehet lápon/mocsárban túrázni. Egy hete a Wicklow-hegységben viszont bebizonyosodott, hogy márpedig lehet.

A következők kellenek hozzá:
- valódi fittség
- jó egyensúlyérzék
- extraszuper, vízálló túrabakancs
- lábszárvédő vízlepergető anyagból

A technika a következő: elindul az ember a fákat egyáltalán nem tartalmazó hegyre és ahogy halad fölfelé, azt tapasztalja, hogy egyre lazul a talaj(szerkezet). Ezért innentől kezdve a túra körülbelül négyötödét fűcsomókról fűcsomókra ugrálva teszi meg, miközben ügyel arra, hogy ugrás közben ne sodorja el a szél. Néha persze elvéti az ugrást, ilyenkor kicsit belesüpped a sáros vízbe, és lábszárközépig saras lesz. Ezt letörli egy fűcsomóban és folytatja tovább a fűcsomóról fűcsomóra ugrálást. A nagyon elvétve szembejövő túrázókkal megbeszéli a túrázás nehézségeit, és megtanulja a bog (mocsár) szót, amit mindenki legalább húszszor említ az átlag háromperces beszélgetések során.

Mivel tök kopasz az összes hegy, csak nehezen tudja megbecsülni a távolságokat, ezért gyakran meglepődik, hogy milyen sokat ment már, és még mindig nem tart sehol. Olyankor nagyon örül, amikor találkozik egy kis fagyott földdel, illetve annak is örül, hogy a lápos földben nem élnek békák; attól pedig titokban egész idő alatt retteg, hogy elered az eső. Amikor pedig már iszonyatosan elege lesz az egészből, lemegy a hegyről, és leszarja, hogy nem érte el a második kitűzött csúcsot.

Miután lejöttünk a hegyről, egy hatgyermekes ír családapa vett fel minket (először stoppoltunk Írországban, és bár szkeptikusak voltunk, kb. 17 km túrázás után ez tűnt a legésszerűbbnek), és vitt vissza a 65-ös busz végállomásához Blessingtonba. Bónuszként megtudtuk tőle, hogy néhányan el szoktak tévedni ezen a hegyen, akiket rendszerint helikopterekkel hoznak le.

(Mi egyébként Lackenből indultunk föl a hegyekbe és oda is tértünk vissza. Két hegy simán belefér egy napba: az első, a Sorrel Hill 600-as, a második, a mögötte lévő csúcs 800-as.)



Lacken környékén persze még nyoma sincs a lápnak, a szokásos kék-zöld idill viszont megtévesztő


Ahogy halad egyre feljebb az ember, egyre több a víz

Útjelzőtáblák és ösvények egy idő után nincsenek, a kövek viszont készségesen megmutatják a helyes útirányt, ha nem tudjuk, merre kell menni

Nehéz megbecsülni a távolságokat olyan tájban, ahol csak fű és moha nő

Néha a láp óriás-pocsolyákká szélesedik...

... amibe ha belelép az ember, egy nagyobbfajta fűcsomóban szépen letörölheti a sáros bakancsát


Nem sok túracimborával találkoztunk, összesen három párral, ebből kettő azzal kezdte, hogy "what a lovely day'". Ez igaz is, hiszen szinte egész októberben esett az eső, itt viszont úgy sütött a nap, hogy kicsit le is égett az arcom

Aztán amikor elegünk lesz a fűcsomóról fűcsomóra ugrálásból, egyszerűen menjünk le a hegyről és térjünk vissza a civilizációba

0 Tovább

Magyarok Írországban: Erika

Erika gasztroblogjára véletlenül figyeltem föl, és egyből szimpatikus lett. Írtam neki, majd kisebb levelezgetés után elhívott hozzájuk, ahol kislányával és kutyájukkal és egy csodás, háromfogásos ebéddel várt. Az ő története nyitja az Írországban élő magyarok sorozatát.

Erika blogol

Hoffmann Erika 2005-ben, a jogi egyetem elvégzése után érkezett Dublinba, főleg angoltanulási szándékkal. Bár nem akart örökre itt maradni, hosszabb-rövidebb megszakításokkal azóta mégis itt él. Amikor négy évvel ezelőtt megismerte Johnt, későbbi férjét, eldőlt, hogy hosszútávra fog berendezkedni Dublinban.

Mindezt kellemes, kertvárosi lakásuk világos konyhájában meséli, ahol húszhónapos kislánya, Abigél és Klára kutya kísérik figyelemmel – és néha alakítják - a koradélután történéseit. Mindketten tudnak magyarul és angolul is, és egymást is remekül megértik.

Erika már itt-tartózkodása elején lemondott arról, hogy jogászként helyezkedjen el, mivel Írországban a magyartól teljesen eltérő angolszász jogrendszer van gyakorlatban. Így főleg vendéglátással kapcsolatos munkákat vállalt, de végzett jogi asszisztens jellegű munkát is egy hiteligénylő cégnél. Az ottani állása az Írországot is erősen megtépázó 2008-as válsággal szűnt meg. Ezután főleg időszakos munkái voltak – ami valamennyire talán összefügg azzal a ténnyel, hogy 2008-tól kezdve az írek alacsonyabb presztízsű munkákat is elvállalnak, olyanokat, amiket korábban főleg csak a bevándorlók végeztek: „Most már az írek is dolgoznak olyan helyeken, ahol korábban soha. Például a Mc Donald’s-ban” - mondja. A munkaerőpiac aktuális helyzete mondjuk őt most nem érinti annyira, mivel kislányával otthon van.

Abigél az ételfotózás egyik eszközével - háttérben a többi eszköz

A blogok

Közben a konyhából áthozza az első fogást, a fokhagymás sütötökkrém-levest, amit pompás ír kenyérrel tálal. A csodás leves receptje megtalálható blogján, a dublinfelettazeg-en. Főzési szenvedélye és mint mondja, általános közlésvágya inspirálja a blogot, de csak hobbiként tekint rá. 2010 áprilisában, közvetlen kislánya születése előtt kezdte el írni, és nem is kimondottan gasztroblogként, hanem általános életmód-blogként indult: „Az itteni életemről akartam írni, akkoriban még nagyobb hangsúly volt az ételek történetén” – mondja. Az utóbbi egy évben egyre erősödött, majd mára elsődlegessé vált a gasztroblog-jelleg.

Másik blogjára, a cookingliszt.blogspot.com-ra angolul írja a recepteket, a többjelentésű cím pedig férje leleménye. A recepteket a nemzetközi konyha inspirálja, ritkán készít és posztol kifejezetten magyar ételeket. Ennek részben az az oka, hogy bár van egy magyar kisközért Dublinban, nem könnyű hozzájutni minden magyar alapanyaghoz; másrész mivel Írországban kezdett el igazán főzni, az itt kapható hozzávalókat szokta meg. Dublinban a magyar üzlet mellett rengeteg lengyel üzlet van, ahol biztosan talál például tejfölt. Készített persze már dublini konyhájában magyar ételeket: gulyást és túrógombócot, a férje pedig nagyon szereti a magyar borokat.

Fő inspirációs forrása a tastespotting nevű gyűjtő-site. Saját blogjaira heti 2-4 alkalommal posztol, és mivel kislányával otthon van, minden nap főz. Ami jól sikerül, azt lefotózza és a végeredmény hamarosan valamelyik blogján lesz látható.

Hobbijának nyomai a lakás több pontján is fellelhetők, mivel egyre lelkesebben gyűjti a főzéssel kapcsolatos tárgyakat. Amikor otthon van, az Ecserin keresgél, az ételfotókhoz hátteret budapesti textilboltokból gyűjt be és a netről rendel tapétamintákat. De reptetett már színesre festett deszkákat Budapestről Dublinba, amik aztán egy-egy ételhez rendelve találták meg a helyüket. Az egyetlen dolog, amit ír konyhájából hiányol, az a friss, zamatos gyümölcs: míg Magyarország tavasztól őszig bővelkedik benne, Írország évszaktól függetlenül híján van; az itteni klíma ugyanis szinte csak a krumplinak kedvez.

Különböző darabok háttérnek

Ami viszont bőven és kiváló minőségben megtalálható Írországban, az a hal, a marha és a bárány. „Aki szereti a halat, annak nagyon jó dolga van itt” – magyarázza Erika. A közeli Howth-ban például frissen fogott halat lehet vásárolni, amúgy pedig sok lazacfarm működik az ír partok mentén. Erika a blogjára kirakta a tudatos halfogyasztók kék színű logóját, ami garantálja, hogy a halat környezetbarát módon halászták. (további infó a MSC - Marine Stewardship Council - oldalán és itt. Egy ilyen, barátságosan kifogott lazacot a tányérunkon látunk viszont a második fogás részeként: egy Fish Pie érkezik, lazacból és füstölt coley halból készült halas pite.


Halas pite

A halon és a húsféléken kívül Erika nagyon kedveli az itteni kenyereket, a soda breadet, aminek ezer fajtája létezik, de általánosságban elmondható, hogy fehér liszt helyett/mellett teljes kiőrlésű lisztet tartalmaz és nem élesztővel, hanem szódabikarbónával készítik (ezért nem olyan tömör az állaga, mint a német teljes kiőrlésű kenyereké). Az ír vajról pedig – teljes joggal – csak szuperlatívuszokban lehet beszélni - így teszi Erika is.

Míg eszünk és társalgunk, beszalad Klári-kutya, Abigél pedig felpróbálja az oldaltáskámat, amiben büszkén vigyorog felénk. Megérkezik a desszert is: almás-fekete áfonyás pohárkrém.

Almás-áfonyás pohárkrém

Írország és az írek

Rátérünk az országváltással kapcsolatos témákra. Az ír időjárást volt a legnehezebb megszoknia, mivel itt sosincs igazán meleg, esőből viszont egyáltalán nincs hiány. A helyi tömegközlekedést – ami leginkább az emeletes buszokat jelenti – elég kiszámíthatatlannak tartja, de legalább bababarát a szolgáltatás, simán fel lehet pattanni babakocsival a buszokra. „Végül is a megszokás egy folyamat, eleinte mindent az otthonihoz hasonlítasz, aztán egy idő után ez elmúlik” - mondja.

Megkerülhetetlen téma a hétköznapi és mentalitásbeli különbségek: „Az ír emberek, főleg az idősebbek, nagyon kedvesek: nem panaszkodnak és nem politizálnak. Nagyon pozitívak, itt nem lesz könnyen depressziós az ember.” Amikor otthon van Magyarországon, sokszor fél bemenni egy boltba mondjuk becserélni egy ruhát „mert attól tartok, hogy leharapják a fejemet”.

Amiben viszont Budapest szerinte túlszárnyalja Dublint, az kulturális sokszínűsége. Nemcsak gyerekprogramból talál többet Budapesten, a kulturális élet szinte valamennyi területét pezsgőbbnek látja. Dublinban viszont többet olvasnak az emberek. Ő pedig egy csomó olyan könyvet meg szokott itt venni, amit le sem fordítanak magyarra vagy ha igen, rosszul. Két könyvet említ példaként: Betty Smith: A tree grows in Brooklyn és Jonathan Franzen: Szabadság című regénye (utóbbi le van fordítva, de korábbi munkái nincsenek). „Az ír kortárs írók műveit sem igen fordítják: például Colm Toíbín, aki baromi jól ír, olyan témákról, amik szerintem  a magyarokat is érdekelnék.”

És milyen hatással volt rá hét év Írország? Saját bevallása szerint mostanra már levetkőzte a magyar pesszimizmust, de azért néha még tetten éri magán nyomait: „Sokat fejlődtem, de még mindig vannak olyan dolgok, amikben elsőre a negatívumot látom. De aztán próbálom annak is a jó oldalát nézni; ne vesszen el egy nap sem.”  

¤¤¤

Kedvenc

étterme Dublinban: Clontarf-ban (Dublin északi része, Dublin 3) található Kinara pakisztáni étterem és a Yamamori Sushi, Yamamori Noodles japán éttermek.

ír étel: Seafood chowder (friss tengeri halakból álló, zöldséges halleves)

ír sör: régen Guinness, mióta easy-rider lettem: cider.

dublini hely, ahova jó beülni: Market Bar, ahol enni, inni is lehet vagy The Stags Head. De meghittebb beszélgetésekhez egyik pub sem ideális a nagy ricsaj miatt.

ír tulajdonság: derűs, optimista, hanyag (úgy mint nem percízek általánosságban)

park piknikezéshez: St. Anne's Park, Raheny-Clontarf (dublin északi része), már ha az időjárás engedi.

múzeum: National Museum of Ireland

ír ember: Colm Toíbín író (még él!)

És a város azon pontja, ahol szerinte a legtöbbet lehet megtudni az írekről: bármelyik pub :)

¤¤¤

Figyelem! Amennyiben a kedves olvasó legalább egy-két éve Írországban él és szívesen elmesélné a történetét valamint megosztaná másokkal világlátását, küldjön levelet a Facebookon! http://www.facebook.com/irorszagblog

2 Tovább

Ilyen volt a halloween Dublinban

Ezek a képek tegnap, halloween éjszakáján valamint előtte egy-két nappal készültek. Őrületes felhajtás volt, olyan 7-10 között folyamatosan pukkantgatták a petárdákat és a tűzijátékokat, teljesen, mint nálunk szilveszterkor. Rögtön érthetővé válik a halloweeni őrjöngés, ha figyelembe veszi az ember, hogy a halloween eléggé biztosan kelta eredetű ünnep - ilymódon kiválóan alkalmas az ír identitás erősítésére. (A halloweenről írtam egy hosszabb cikket az origóra, itt.)

Tegnap este egy ír srác azt mesélte, hogy itt a szilveszter fel sem ér a halloweennal, és hogy tegnap 7-10 között azért voltak néhány másodperces szünetek a durrogtatások között, mert az emberek a válság miatt most már kevesebb petárdát és tűzijátékot vesznek. Gyerekkorában állítólag egész este szünet nélkül ment a petárdázás a környékükön.

A képek többsége itt készült a környékünkön, Dublin 6-ban, a többi belvárosi. Elég vicces napokon át ilyen környezetben jönni-menni.








A gyerekek olyan 9 körül befejezték a házról-házra járós csokigyűjtést. Itt a felnőttek láthatók, amint éjfél körül egy bankautomatánál állnak sorban tuti outfitekben

0 Tovább

Utcai okosság Dublinból: letűnt idők tárgyai az útburkolaton

Hogyan ne zárjuk múzeumba régészeti leleteinket (megmentve ugyan őket az enyészettől, de csak egy szűk, érdeklődő közönség számára hozzáférhetővé téve) és mutassuk meg lehetőleg minél több embernek? Hát úgy, hogy helyezzük őket a járókelők lába elé, de lehetőleg csak annyira kiemelve, hogy ne essenek benne hasra. Több ilyet lehet látni Dublin utcáin, különösen a viking-középkori városrészben, a Dublinia környékén.

0 Tovább

Remek ír zene: Villagers

Miután legnagyobb bánatomra a hétvégén nem jutottam el a Django Django teltházas koncertjére, hirtelen nagyon elkezdett hiányozni a rokkolás. Úgyhogy eléggé megörültem, hogy a tőlünk pár kilométerre tevékenykedő Villagers-nek is lesz hamarosan koncertje. Ám örömöm csak addig a pillanatig tartott, amíg észre nem vettem, hogy az ő dublini koncertjük is SOLD OUT, a belfasti viszont még nem az. Belfastba pedig úgyis akartunk menni.
(Aki nem szeret zenét hallgatni, fogja fel nyelvleckeként.)

0 Tovább

Lúzer magyar (azaz én) a charity shopban

Nem fogok spoilerezni, de ennek a bejegyzésnek az lesz a tanulsága, hogy ne adjuk oda charity shoposoknak megőrzésre a frissen vásárolt termékekkel megpakolt hatalmas szatyrunkat, amíg mi körülnézünk az üzletben.

Miután a múlt héten lett végre lakásunk, hamar kiderült, hogy egy csomó minden hiányzik belőle. És mivel low budgetben toljuk, a lakásból az első utam egyenesen vezetett a város túlsó felén lévő IKEÁ-ba. Kb. 50 perc buszozás, 25 perc ebédelés (egyáltalán nem olyan elviselhetetlenül lakossági itt az IKEA-menza, mint Budapesten) és 2 órán át tartó alapos árösszehasonlítgatás után végül egy kék óriás-bevásárlószatyrot tömtem tele kispárnákkal, rájuk való huzatokkal, ruhafogasokkal, szobanövénnyel, szemeteskukával, szalvétával, levesestálakkal, kis kéztörlővel, pirított hagymával, lazackrémmel és fűszernövény-magvakkal.

Ezt a képet csórtam, de azt hiszem, pont nekem szól a rajta látható hölgy üzenete. Innen

Mintegy 50 perc hazabuszozás után leszálltam a közelünkben lévő megállónál, ami épp egy charity-shop előtt található. Sajnálatos módon. Itt ugyanis pont valami féláras vagy még annál is durvább akció volt, ezért tolongtak bent az emberek, engem pedig a kirakatból megszólított egy nagyobbfajta áttetsző keverőedény. Így hát bementem.

„Could you reserve my bag please?” – kérdeztem az eladót, aki kollégájához, egy magas fekete fiatalemberhez irányított. Hálálkodva szabadultam meg nehéz kék szatyromtól, majd szemügyre vettem a keverőedényt. Továbbá a könyveket, a női cipőket és táskákat. Mivel nem találtam semmi érdekeset, végül csak az egyeurós keverőedénnyel indultam el a pénztárhoz.

Mondom a főnökforma pénztárosnak, és akkor még kérném a félretett szatyromat is. A pénztáros ismét csak a raktárba irányított, ahol óriási nyüzsgés volt: az alsó szinten fekete hölgyek főzőcskéztek és falatoztak egy konyhában, a felső szinten a magas fekete férfi pakolászott egy másik főnökforma, idősebb fehér fickóval együtt. Mondom: kérném akkor a kék táskát. Fehér figura: Ja, a bőröndöt? Hol is van? A feka fickó erre felemel egy kék bőröndöt. Mondom: Nem az, az enyém ilyen ikeás cuccokkal teli kék szatyor. Mire a fehér meg a fekete figura tanácstalanul egymásra bámul, aztán a teremre, a fehér pedig felemel az enyémre megszólalásig hasonlító üres kék szatyrot. Optimizmusom ekkor még nem hagyott el, mondom, na, pont ilyen az enyém is. Mire a fehér faszi: Ez az öné, de a tartalmát már kitettük a boltba.

Na, erre mondtam pár shitet, és emeltebb hangon megjegyeztem, hogy de hát ebben minden vadonatúj volt és én csak annyit kértem, hogy őrizzék meg, míg körülnézek. Ekkor esett le ugyanis, hogy ezek az emberek azt hitték, hogy csak azért utaztam ki a város túlsó végében lévő IKEÁ-ba és vásároltam tele egy hatalmas bevásárlószatyrot, hogy utána azt jószívű módon, karitatív jelleggel itt hagyjam náluk.

A következő egy percben a feka kolléga és én körbe-körbe rohangáltunk az üzletben, miközben én aggodalmaskodtam, ő pedig erre reagálva azt ismételgette jamaicai akcentussal, hogy „don’t panic”. És igyekeztünk emlékezetből összeszedni mindent. (Elképesztő, hogy percek alatt beáraztak mindent, és – újabb otthoni árösszehasonlítást végezve – érdekes tanulság volt, hogy párszor az ikeás ár fölé lőttek, de sokszor inkább alá. A vadiúj 5 eurós párnahuzatot pl. simán eladták volna egyért, pedig nem is csúnya.) Miután befejeztük a föl-le rohangálást – amibe egy egyenruhás iskoláslány is bekapcsolódott - a fehér figura öntudatosan kijelentette, hogy pengeéles memóriájának köszönhetően ő bizony minden behozott tárgyra emlékszik. Úgyhogy nincs több cuccom az üzletben.

Az utólagos mérleg szerint valóban csak egy fürdőszobai törölköző, az előre pirított hagyma és egy csomag türkizkék szalvéta maradt ott. De nézzük a pozitív oldalát: lett egy fantasztikus, átlátszó, műanyag, Made in UK feliratú, egyeurós keverőedényem.

4 Tovább

Botanikusok, szevasztok! - A dublini botanikus kert 2. rész

Az első rész után itt vannak a dublini botanikus kertben készült további képek (néhány növény is látható a több tízezer fajból, amit itt bemutatnak - közülük 400 ritka vagy veszélyeztetett). A belépés az 1795-ben alapított gigantikus kertbe ingyenes, amit vasárnaponként 12-kor és fél 3-kor ingyenes vezetéssel fejelnek meg. A legjobbak az üvegházak, de egyszerű sétálgatásra is kiváló helyszín. Az ingyenességet ugyanakkor ügyesen kompenzálja a kert étterme, ahol lehetetlen ellenállni a szuper sütiknek és falatkáknak.


A botanikus kert is hozza a szokásos ír zöld-kéket


Enteriőrbe illő lámpa


Növényben állat

A pálmaház távolról

És bentről Mr Kalappal

Wittgensteinre külön tábla emlékezik, mert sokat ücsörgött a pálmák alatt 48-49 telén

Szimbiózis 1.

Szimbiózis 2.

0 Tovább

Műpókháló vonta be Dublint

Nem tudom, az itt élők közül ki hogy van vele, de én már alig várom, hogy vége legyen a halloween-őrületnek és felváltsa a karácsonyi giccsparádé. Elég unalmas mindenhol műpókhálóba, műpókba, műszellembe, műrémbe, műcsontvázba és műgusztustalanságokba botlani. Pár napja kedves útitársammal beültünk a Grafton streetre, a szuper Bewley's kávéházba és a hátam mögött épp egy elképesztő rémes, karjait lengető figurát erősített fel az alkalmazott, aminek az orra rendre a vállamat kopogtatta, mialatt a pultot éppen nagy igyekezettel - de viszonylag kis szerencsével - próbálták hárman bevonni egy óriási műpókhálóval. Tegnap utastársam látogatóban lévő családjával olyan étteremben ettünk, ahol a csillárok voltak bevonva műtakonyszerű pókhálóval, amit egy-egy kaszáspók díszített. De nem csak a vendéglátósok, senki nem akar mer kimaradni a halloween-őrületből, aminek eredményeképp szó szerint egész Dublint bevonta a pókháló és a sok rémisztő műanyag giccs. Értem én, hogy fontosak az ünnep kelta gyökerei, plusz az egész angolszász világ rá van kattanva a halloweenra, de Dublin most emiatt pont úgy néz ki, mint a rémbarlang a vidámparkban. Illetve már csak az érdekelne, hogy a kisgyerekek lelkivilágára mindez hogyan hat.

Az egyik belvárosi gyógyszertár patkányokkal, hollóval és szőnyegként használt műpókhálóval készül az ünnepre

0 Tovább

Ír politikus esete a magyar panellifttel

Amikor kilenc napra Braybe költöztünk, még nem tudtuk, hogy egy olyan ír-expolitikus lesz a szállásadónk, aki már 1975-ben átlátott a magyar államszocializmuson.

Tegnapelőtt beköltöztünk végleges dublini lakásunkba, amivel véget ért átmeneti időszakunk Bray-ben. A Bray-i átmeneti szállásra leginkább a munkásszálló-fogadó kifejezés illik, és amiről kedves itteni magyarok hathatós közbenjárásával szereztünk tudomást.

A jobb napokat látott sötétpink szőnyegű és világospink falú szobánk (lásd fotó) közvetlen a kocsmaajtó fölött volt, így az ajtócsapódásoknak köszönhetően végig pontos információakkal rendelkeztünk a vendégforgalomról. A folyosón a mienken kívül még úgy 5 szoba volt, ahol magyar szobafestők és egy állítólag őrült ír rendszergazda lakott. Őt szerencsére sosem láttuk, csak azt hallottuk, amikor egyik éjjel elkapja az őrület: ekkor hangosan bazmegelt és járkált fel-alá. A ház amúgy egyfolytában beazonosíthatatlan hangokat adott ki a halk morajlástól a csermelycsobogáson át egészen az égdörgésre megtévesztésig hasonlító hangig.


Háromféle pink árnyalat, színes, de természetesen pinket is tartalmazó függönnyel

De a körülmények mellett még érdekesebb volt hetven feletti szállásadónk – a vendégfogadós - története (minden itt látható infót a megismerkedésünk utáni 15 percben osztott meg velünk egy lendülettel): A hetvenes években szocialista színekben vitézkedett, de egy idő után belső ellenzékivé vált, mígnem 82-ben kirúgták a pártból – amit nem is bánt. Kiábrándultsága mellett akkoriban vált úgyis aktuálissá, hogy átvegye a 30-as évek óta a családja által üzemeltetett kocsmát, és a negyvenes években ráépített fogadót. Úgyhogy tanított (valamit - ez nem derült ki), majd elkezdte a vendéglősbizniszt.

De előtte 75-ben még járt egy kedves ír politikusokból álló küldöttséggel Magyarországon, hogy saját szemmel győződhessenek meg a szocializmus virágzásáról. El volt ragadtatva az utcák tisztaságától, tetszett neki a város, a szépen gondozott virágágyások, a gulás; viszont nem hagyta magát elkábítani mindettől; leleplezett egy valódi csalárdságot!

Kísérőjüktől, egy magyar funkcionáriustól elszakadva ugyanis magánakcióba kezdett és találomra benyitott egy panelházba, ahol észrevette, hogy egy lift sem működik. Sőt! Még ennél is tovább ment: beszélt egy olyan emberrel, aki két éve nem jutott ki a lakásából, mert mozgássérültként a lift nélkül nem tudott közlekedni. Hősünk természetesen ezt nem hagyta szó nélkül, és valamelyik meetingen jelezte a problémát a magyar elvtársaknak. Elmondása szerint ekkor az angolul tudó magyar elvtárs (ha netán a történet alapján magára ismer, és még él, kérem, kommenteljen!!) kicsit dühbe gurult, elvörösödött fejjel magyarázkodni kezdett és hirtelen mintha angol tudása is cserben hagyta volna.


Így néz ki Bray a tengerparti hegyről, közvetlen napfelkelte után

Később a magyar kollégák megüzenték neki, hogy rendbehozatták a panelliftet. Szállásadónk utólag nem tudja, hogy ez valóban megtörtént-e, mindenesetre bízik benne a mai napig. 

0 Tovább

Ma született Oscar Wilde, ilyen a szülőháza

Épp ma van Oscar Fingal O’Flahertie Wills Wilde születésnapja, aki 1854. október 16-án született Dublinban és 1900. november 30-án halt meg Párizsban – úgyhogy ennek örömére itt van néhány kép, amit a szeptemberben, a Culture Nighton csináltam a szülőházában, amit a jeles napon megnyitott a tömegnek az 1994 óta a házat üzemeltető American College of Dublin. A legtöbb aforizmával és korának legdivatosabb ruhatárával rendelkező író gyerekkorát töltötte itt, egészen 1878-ig, amikor a család Angliába költözött.

Az mindenképp kedves az amerikaiaktól, hogy miután megvették, az egész házat felújították élethű, György korabeli stílusban, összességében viszont elég nagy csalódás volt a hely, mert O.W. sebész apjának néhány eszközén, egy-két születési anyakönyvi kivonaton és pár fotón kívül nem sok minden emlékezik Wilde-ra. Ennek oka az is lehet, hogy a legenda szerint a ház 1971-től kezdődő 23 éven át tartó zárvatartása alatt többször betörtek és raboltak el ezt-azt, de korabeli képeket alapul véve egy-két tárgynak legalább a mását visszaállíthatták volna. Viszont a házzal szembeni parkban van legalább egy életnagyságú szép színes szobor O.W.-ról, amint egy hatalmas kövön henyél.






2 Tovább

Írből ír

blogavatar

Írországba költöztünk, úgyhogy írunk róla.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek