Back to Ireland

Megyünk vissza Írországba!!! Utazgatni!! Ma este!! A terv az, hogy főleg délnyugaton nézelődünk majd, eddig ezek a helyek vannak felírva:

Dingle félsziget
Inishmor sziget
Garnish sziget
Beara félsziget
Connemara Nemzeti Park

DingleDingle (kép innen)

A lista nyilván képlékeny még, az viszont biztos, hogy elég sokat fogunk túrázni, de simán lehet, hogy ottragadunk egyetlen helyen. Ehhez már van pár tervünk, amúgy meg ez az oldal lesz a barátunk. Mindezeken túl én például szeretnék már végre tömegével látni fókákat valamint megnézni, hogy életben van-e még Fungie, a palackorrú szuperbarátságos delfin, aki 1984 óta él Dingle kikötőjében. Fungie a becslések szerint a hetvenes évek közepén született, és miközben a delfinek átlag 25 évet élnek, ő már egy matuzsálem (amennyiben még él). Van róla egy bronz szobor is Dingle-ben. Talán befizetünk egy bálnanézésre is, de ez még nem biztos.

Szállásunk még nincs, de ezen sosem szoktunk idegeskedni, a booking.com sosem hagyott még minket cserben, továbbá holnap egy scone mellett ezt az oldalt is megvizsgáljuk a Powerscourt Centre-ben (ha van valakinek szuper tippje, kommenteljen légyszi itt vagy a Facebookon).

FungieÍgérem, mi is csinálunk ilyen idióta képet, ha eljutunk Fungie szobrához (Fotó innen)

Az egyetlen paránk, hogy ne essen (sokat) az eső, illetve, hogy az ideiglenes tömés a fogamban bírja majd a kilencnapos túrát. Jövő szombaton pedig a tervek szerint újra találkozunk túratársainkkal, akikel oly csodás tájakon speedtúráztunk fél éven át a Wicklow-hegységben.

(Amúgy itt van Írország tíz legjobb túraútvonala. Legalábbis egy a tíz legjobbak közül.)

0 Tovább

Johnny elindul rég dédelgetett álma felé Hollywoodba

Wicklow megyében van egy ötszáz fős kisközség, Hollywood, mely méreteit és fontosságát tekintve ugyan kicsit szerényebb amerikai névrokonánál, ám hozzá hasonlóan dombon elhelyezett óriásbetűkkel hívja fel a figyelmet értékeire (nagyon helyesen, hiszen itt is forgattak filmeket, pl. King Arthur, Dancing At Lughnasa; múlt szombaton pedig pont a BBC forgatott egy tévéfilmet). És itt találkoztunk Johnny-val, a birkával, amint elindult, hogy megvalósítsa álmait.

hollywood, wicklowKattintásra a kép megjelenik nagyban, vagy ha nem:

(A kép copyrightos, koncepció: vb, kivitelezés: Hajnal Barbi
. Akinek szüksége van rá, kérem, írjon mailt a Facebookon.)

0 Tovább

Egy csomó fókát láttunk természetes közegükben

Kicsit rá voltam gyógyulva arra a problematikára, hogy miközben az ír partok körbe vannak véve fókákkal, hónapokig nem láttam egyet sem. Míg aztán pár hete Howth-ban végre láttunk kettőt, amint a vízben úszkálnak és horkantgatnak - előtte legalább hétszer voltam Howth-ban és akármennyire is gúvasztottam a szememet a vízre, mindhiába -, és most végre Dalkey-ban, Dublin menő tengerparti részén is láttunk egy csomó szürke fókát. Bono, aki szintén Dalkey-ban lakik (amikor Írországban tartózkodik és éppen nem a világot menti meg), nemcsak, hogy olyan szerencsés, hogy ő az egyik leggazdagabb ír és mindig szuper napszemcsiket hordhat, de pár perc sétával bármikor láthat fókákat is. Oké, hogy csak távcsővel, de az is valami.

Itt vannak a fókák

A partról szabad szemmel is kitűnően látható Dalkey Island olyan helynek tűnik, ahol életre kelt a Jehova tanúinak prospektusa: egy viszonylag kicsi szigeten rengeteg henyélő és a vízben pajkosan egymást csapkodó fóka mellett van egy csomó vadkecske (12-20 db), félelem nélkül ugrándozó nyúl, kárókatona és a szokásos sirályok (a vízben pedig állítólag egy csomó delfin úszkál). A távcső ingyenes, szóval addig nézelődik vele az ember, ameddig akar, így bármennyire is fújt a jeges szél, gyakorlatilag odaragadtunk vagy inkább fagytunk a távcsőhöz. Lebilincselő látvány ugyanis, ahogy az anyafóka a vízben, a kövön ücsörögve hancúrozik a kölykével; a többiek meg esetlenül forgolódnak a hátukon. Amúgy szabad szemmel is lehet látni a fókákat, de úgy csak nagy szürkés foltnak tűnnek a barna háttér előtt. És ami a legmenőbb: mindez még Dublin közigazgatási határán belül, a Coliemore Roadról, a minikikötőnél észlelhető.

DalkeyEz itt a szupertávcső a Coliemore roadon, melynek segítségével a fókák láthatók
DalkeyEz pedig a látogatóban lévő cimbi, amint fókákat néz
Dalkey fóka
Ennél jóval több látszik a távcsőből
Dalkey fóka
DalkeyOkosságok a távcső mellett pár méterre egy táblán

0 Tovább

Meglátogattuk Írország legnagyobb vízesését

Mivel legnagyobb bánatunkra nem maradunk örökké Dublinban, igyekszünk legalább minden második héten megnézni a kiváló természet valamely érdekességét. Erika javaslatára a hét elején a Powerscourt-vízeséshez buszoztunk el, kb. 25 kilométerre Dublintól, öt kilométerre Enniskerrytől. A vízesés 121 méter magas - de kb. csak a fele látszik - és nagy kedvencünkben, a Wicklow-hegységben található. A magyar fülnek viccesen csengő(hang) Djouce-hegység völgyébe torkollik, és a közelben van a Cukorsüveghegy is. 

Csodás természeti jelenség, jó kis hely, az egyetlen baja, hogy autó nélkül csak úgy lehet megközelíteni, ha az ember a 44-essel kibuszozik  Enniskerry-be, aztán bevállalja az öt kilométeres gyaloglást az országút mentén (néha járdán, néha nem). Mivel mi nagyon elszántak voltunk, lenyomtuk, és mivel a hét első napján mentünk (hála rugalmas munkaidő!!), nem volt zavaró a forgalom.

Aztán megérkeztünk a magánterületen lévő vízesés határához, ahol egy kedves, joviális figura lépett elénk, akinek 6 euró körüli beugrót kellett perkálni. Cserébe kaptuk a vízesést, a kellemes tájat, egy nagy játszóteret (ha gyerekkel mentünk volna), grillezési lehetőséget és normális vécét úgy 150 méterre a vízeséstől. Jól elvoltunk egy órán át a vízeséssel és környékével, de visszafelé már semmi kedvünk nem volt újabb öt kilométert gyalogolni, úgyhogy stoppolni kezdtünk és kb. két perc alatt fel is vett minket egy víg hangulatban autózó arizonai házaspár, akik egy hétig nyaraltak Írországban és meg voltak döbbenve, milyen jó az idő (kb. 13-15 fok, zéró eső). Illetve mondták, hogy Budapest az első háromban van az utazási listájukon.

Velük mentünk vissza Enniskerry-be, ahol még úgy két kilométert gyalogoltunk a Powerscourt Gardens-hez és vissza. De vissza csak azután mentünk, hogy a kert bejáratánál lévő Avocában megettünk két csodálatos süteményt. (Ide 6.50 a beugró, amit nem fizettünk ki, de simán megéri bemenni a kertbe, ami hatalmas, van benne egy csomó különálló kert is, bár valószínű tavasszal érdekesebb mint tél végén.)

Powercourt vízesésA házirend. Megkérdeztem, miért van épp oroszul az angol mellett a házirend, mire a joviális parkőr azt mondta, hogy egyre több a k-európai turista, akik nem mindig értik az angol feliratokat. Aztán megkérdezte, hogy mi honnan jöttünk.
powerscourt vízesés121 méteres, de a fenti szakaszt csak elképzelni lehet
powerscourt vízesés
vízesés ebéddelEbédrészlet vízesés-részlettel
tavaszA tavasz egyértelmű jelei

Cukorsüveghegy
A Cukorsüveghegy végig ott figyelt a távolban

Ez pedig már a Powerscourt-kertek egyik épületében lévő Avoca kávézója

esküvő
Esküvő

Hold fákkal

Enniskerry rendőrőrse

0 Tovább

Megint láttunk tengerbe ugráló Íreket - Ezúttal Howth-ban

Januárban megint voltam kétszer a fantasztikus Howth-ban nagyon kedves vendégekkel, itt egy kis csokor a képekből. Egyszer kb. 10 fok volt ragyogó napsütéssel, rezzenéstelen levegőgevel; tegnapelőtt egy-két fokkal hűvösebb volt és fújt a szél, ám csak abban a pillanatban eredt el az eső, amikor lejöttünk a hegyről és ráléptünk az aszfaltozott útra. Köszönjük eső.

howthhowth
howth
howth_kikoto

howth_siraly
howth
És a megunhatatlan téma: a hideg tengerbe ugráló emberek. Ennek a neoprénruhás  figurának (jobb szélen, kérdőjel alakban) ez volt kb. a tizedik ugrása. Az Izland alakú sziklán a fekete pacni a várakozó kutyája, aki minden egyes ugrásától elképesztő izgalomba jött. Fókákat persze megint nem láttunk.

Az őszi Howth-i képek itt.

0 Tovább

Kétszáz méteres sziklákon az Atlanti-óceán partján

Az extrém jóidőn felbuzdulva múlt hét végén kitaláltuk, hogy elkirándulunk a nyugati partra megnézni Írország egyes számú attrakcióját, a Cliffs of Mohert (Moher-sziklák), és egy kedves Facebook-kommentnek köszönhetően pikk-pakk be is fizettünk erre a túrára. Reggel 7-kor indult a busz Dublinból és este 9 körül ért vissza. Előző este azon tréfálkoztunk, hogy majd egyedül fogunk üldögélni a sofőrrel egy hatszemélyes kisbuszban, elvégre január eleje van, pang a turistaszezon, ehhez képest egy háromnegyedig telt turistabusszal mentünk, mindenféle nemzetiségű ember társaságában.

Nagyon okosan ki volt találva a túra: Dublinból Galway-be végigcsapatta egy Tom nevű sofőr, megérkezésünk után, 10 körül Galway-ben cseréltek és jött Eamon. Az igazán jó kedélyű sofőr-idegenvezetőn látszott, hogy meg van békélve a munkájával, a világgal és a turistákkal: mindenről nagy kedvvel mesélt, minden látnivalónál kiszállt ő is, folyamatosan viccelődött, a környék valamennyi körben álló facsoportjáról (fairy circle), újszülött bárányról és más háziállítáról tudott, és készségesen lelassított, hogy meg tudjuk őket nézni. Erre a buszban ülő valamennyi nőből – magamat is beleértve – különféle nyelveken egy torokból tört ki a jaaaaj, de aranyos sóhaj.

Nem emlékszem minden állomásra, de biztos, hogy megálltunk a Dunguaire kastélynál (nem lehet bemenni, de arra jó volt, hogy a majdnem háromórás út után nyújtózkodjunk egyet), aztán a Corcomroe apátságnál (illetve ami maradt belőle), utána egy helyen, ami régen földvár volt, most már csak földgyűrű. Alig lehet észrevenni, hogy mesterséges gyűrű, úgy benőtte már a növényzet. Aztán jött a Poulnabrone-kőkapu, ahol kb. úgy van rápakolva két kőre egy harmadik, mint amilyen a Stonehenge (azt kb. 15 évvel ezelőtt láttam és elég nagy csalódás volt, egyben az egyik első tanulság arra, hogy az ember ne nézegesse túl sokat a turisztikai attrakciók képeit, mert a helyszínen már nem lesznek olyan nagy számok). Doolenben ebédeltünk korrekt áron, majd egy 12. századi kereszt megtekintése után jött az igazi nagy durranás, a Moher-sziklák.

Lenyűgöző természeti képződvény, ami nyolc kilométeren át húzódik az Atlanti-óceán partján és a legmagasabb pontján 214 méter magas. Szemlátomást januárban is tömegesen vonzza a látogatókat. Voltaképp ez volt a kirándulás egyetlen kellemetlensége: nem túl gyakran fordul elő velünk, hogy bármelyikünk is tömegturizmusban venne részt. Mondjuk az időjárás a magyar április elejinek felelt meg, vicceskedett is Eamon a visszafelé vezető úton, hogy olyan enyhe volt az idő aznap, amiért sokszor augusztusban szoktak imádkozni.

Először a Moher-sziklák képei, utána a többi más:








És a többi:

Csípőre tett kézzel Eamon, a buszsofőr

és a busz utasai, amint az egykori földvár helyén gyalogolnak


Tömegturizmus a Poulnabrone-kőnél




(A képek továbbra sem használhatók fel szabadon, mivel az enyémek, de szívesen kikölcsönzöm őket, ha ír valaki a Facebookon. Jobbra a cím.)

0 Tovább

Fürdőzés tízfokos tengerben az év utolsó napján

Mivel zárják az írek az óévet? Mi mással, mint egy jó fürdőzéssel a tengerben. A képek 31-én délután, néhány órával ezelőtt készültek Dún Laoghaire-ben (utánanéztem: 9.7 fokos volt a víz). Mit is tehetnénk hozzá? A bátor fürdőző írekkel kívánok boldog új évet!

(Itt egyébként egész évben, hetente többször szívesen megmártóznak emberek. Főleg az idősebb generáció. Egyébként január elsején Dugortban, az Achill szigeten csapatosan fürdenek meg az emberek az Atlanti-óceánban az újév tiszteletére, állítólag Enda Kenny ír miniszterelnökkel az élen.)





0 Tovább

Szív alakú tó mellett felhőbe gyalogolni

Ismét olyan helyen túráztunk a Wicklow-hegységben, amit józanésszel nem közelítettem volna meg (kedves utastársam se). Vezetőnk előzetes tájékoztatójában az állt, hogy akinek nincs túrabakancsa és lábszárvédője, az ne jöjjön, és az intelem az első száz méter után teljesen jogosnak bizonyult. Soha nem voltam olyan meredeken emelkedő hegyen (mekk elek), ami majdnem a tetejéig vizenyős-mocsaras. És persze az út megint nem volt semennyire sem kitáblázva, ja és induláskor rögtön azzal kezdtük, hogy kövekről-kövekre szökellve átkeltünk egy nagyobbfajta patakon.

A mostani túrán a legnagyobb extraság a szív alakú tó volt (lásd fotó) illetve hogy a Tonelagee (819m) csúcs felé haladva elfogyott végre a mocsár belegyalogoltunk a felhőbe. A tempóról nem is ejtek szót, Michael, a túravezetőnk - aki egyébként szemlátomást nemcsak nekünk, hanem csoporttársainknak is kezd óriási példaképévé válni - megint olyan iramot diktált, amit nem mindenki bírt a majdnem 500 méteres szintkülönbségű terepen. Ezért a táv negyedénél aggodalmas arccal várta be a leszakadó néhány embert, majd szépen hazaküldte őket.

(Előbb fekete-fehér képek jönnek, utána színesebbé válik a táj.)


A szív alakú tó felülről. Innen mondjuk pont nem látszik a szív alak



Hangyász-sün-fűcsomó

Ez nem vízszennyeződés, hanem a hegyi patak haladása miatt képződött hab
Ezt a Glenmacnass nevű vízesést nem másztuk meg, ellenben átkeltünk a patakon, amiből később ez a vízesés lett



Tagolt tájban tízóraizó ember

A csúcson ennyit lehetett látni



(A képek továbbra is copyrightosak, akinek valamelyikre szüksége van, kérem, írjon a Facebookon!)

0 Tovább

Az eddigi legjobb túra ír tájban: Glendalough Valley

Szombaton ismét túráztunk a Wicklow-hegységben kedves kis túrabarátainkkal (azaz a Michael-féle szervezett hike keretében). A múltkori tévelygő dagonyázás után most a Tátrára emlékeztető köveken és már-már luxusnak tűnő pallókon másztuk meg a hegyet. A táj a 16 kilométer alatt őrült sokat változott: kezdtük egy kietlen holdbéli tájban, aztán jött a patakokkal szabdalt, mocsaras-lápos hegygerinc, majd a fenyves, végül a lombhullató erdő. Pedig mindössze 400 méter volt a szintkülönbség. Néha esett kicsit, de olyan lenyűgöző volt a táj, hogy kb. fel sem tűnt.

Este átjöttek a szomszédaink, egy francia-olasz, menő vizuális dolgokkal foglalkozó pár, akikkel egyebek mellett megtémáztuk, hogy Dublin ugyan kellemes hely, Írországban mégis a természet a sztár.

Az útvonal amúgy tökéletesen járható, szerintem télen is, de túrabakancs nélkül fagyban helyenként életveszélyes lehet: GLEN VISITOR'S CENTRE - MINER'S TRACK - DERRYBAWN FOREST - GLENDALOUGH HOTEL.




Ilyen pöpecül kiépített luxus-túraúton mentünk a lápon a hegygerincen



Itt álltunk meg ebédelni. Én belekalkuláltam, hogy bármelyik pillanatban felbukkanhat Bob vagy a Tuskó Lady


Kis giccs is jött a végére

Végezetül a Trónok harca kulisszái


(A képek továbbra is copyrightosak. Ha valakinek kellenek, legyen kedves, írjon a Facebookon.)

0 Tovább

Hogyan túrázzunk mocsárban, hegyen?

Amíg Írországba nem költöztünk, meg sem fordult a fejemben, hogy lehet lápon/mocsárban túrázni. Egy hete a Wicklow-hegységben viszont bebizonyosodott, hogy márpedig lehet.

A következők kellenek hozzá:
- valódi fittség
- jó egyensúlyérzék
- extraszuper, vízálló túrabakancs
- lábszárvédő vízlepergető anyagból

A technika a következő: elindul az ember a fákat egyáltalán nem tartalmazó hegyre és ahogy halad fölfelé, azt tapasztalja, hogy egyre lazul a talaj(szerkezet). Ezért innentől kezdve a túra körülbelül négyötödét fűcsomókról fűcsomókra ugrálva teszi meg, miközben ügyel arra, hogy ugrás közben ne sodorja el a szél. Néha persze elvéti az ugrást, ilyenkor kicsit belesüpped a sáros vízbe, és lábszárközépig saras lesz. Ezt letörli egy fűcsomóban és folytatja tovább a fűcsomóról fűcsomóra ugrálást. A nagyon elvétve szembejövő túrázókkal megbeszéli a túrázás nehézségeit, és megtanulja a bog (mocsár) szót, amit mindenki legalább húszszor említ az átlag háromperces beszélgetések során.

Mivel tök kopasz az összes hegy, csak nehezen tudja megbecsülni a távolságokat, ezért gyakran meglepődik, hogy milyen sokat ment már, és még mindig nem tart sehol. Olyankor nagyon örül, amikor találkozik egy kis fagyott földdel, illetve annak is örül, hogy a lápos földben nem élnek békák; attól pedig titokban egész idő alatt retteg, hogy elered az eső. Amikor pedig már iszonyatosan elege lesz az egészből, lemegy a hegyről, és leszarja, hogy nem érte el a második kitűzött csúcsot.

Miután lejöttünk a hegyről, egy hatgyermekes ír családapa vett fel minket (először stoppoltunk Írországban, és bár szkeptikusak voltunk, kb. 17 km túrázás után ez tűnt a legésszerűbbnek), és vitt vissza a 65-ös busz végállomásához Blessingtonba. Bónuszként megtudtuk tőle, hogy néhányan el szoktak tévedni ezen a hegyen, akiket rendszerint helikopterekkel hoznak le.

(Mi egyébként Lackenből indultunk föl a hegyekbe és oda is tértünk vissza. Két hegy simán belefér egy napba: az első, a Sorrel Hill 600-as, a második, a mögötte lévő csúcs 800-as.)



Lacken környékén persze még nyoma sincs a lápnak, a szokásos kék-zöld idill viszont megtévesztő


Ahogy halad egyre feljebb az ember, egyre több a víz

Útjelzőtáblák és ösvények egy idő után nincsenek, a kövek viszont készségesen megmutatják a helyes útirányt, ha nem tudjuk, merre kell menni

Nehéz megbecsülni a távolságokat olyan tájban, ahol csak fű és moha nő

Néha a láp óriás-pocsolyákká szélesedik...

... amibe ha belelép az ember, egy nagyobbfajta fűcsomóban szépen letörölheti a sáros bakancsát


Nem sok túracimborával találkoztunk, összesen három párral, ebből kettő azzal kezdte, hogy "what a lovely day'". Ez igaz is, hiszen szinte egész októberben esett az eső, itt viszont úgy sütött a nap, hogy kicsit le is égett az arcom

Aztán amikor elegünk lesz a fűcsomóról fűcsomóra ugrálásból, egyszerűen menjünk le a hegyről és térjünk vissza a civilizációba

0 Tovább
«
12

Írből ír

blogavatar

Írországba költöztünk, úgyhogy írunk róla.

Utolsó kommentek