Írből ír

Még novemberben voltunk Belfastban, ahol annyira jó volt flangálni a St George's Marketen, hogy két reggelünket is ott nyitottuk, én meg jól körbefotóztam. Először pár részletkép, utána a nagy egészek.

És még néhány kép:


Egyik délelőtt egy ilyen aranyos bácsi szórakoztatta a gyerekeket

Ők meg mindenféle rockszámot énekeltek


A képek továbbra sem használhatók fel szabadon, aki szeretné őket, írjon a Facebookon. Oldalt az elérhetőség, köszi.

Írtam két cikket a fő munkahelyemnek: az elsőnél az volt a feladat, hogy az EU-elnökség ürügyén derüljön ki, milyenek az írek; a második egy egyszerű turisztikai cikk Belfastról, ahol november elején voltunk.

Ez az első.

Ez a második.

Claire Morgan belfasti születésű művész alkotása a MAC-ban, Belfast új, menő kulturális központjában

Ami egy kicsit csalódás volt, mert olykor elég diznilendes, de a múzeum technikai megoldásai és ötletessége helyenként lenyűgöző.

Egyéni érdeklődésből valószínűleg nem néztem volna meg, de mivel tudtam, hogy írni fogok róla egy hosszabb cikket az origóra, mégis megnéztem, és utólag végülis nem bánom. Itt van pár részlet a cikkből:

Annak ellenére, hogy Belfastban a katasztrófa után még hosszú évtizedekig tabutémának számított az itteni Harland and Wolff hajógyárban épített tragikus sorsú óceánjáró, most éppen a Titanic vált a belfasti turizmus egyik zászlóshajójává. Nincs is kétség afelől, hogy 2012-ben az új évezred eddigi legjobb évét fogja zárni az észak-ír város: a Titanic-központ márciusi megnyitásával elhelyezte magát a világ turisztikai térképén. A közelmúlt évtizedeiben inkább csak a protestánsok és katolikusok összecsapásairól, valamint az IRA-ról ismert város újradefiniálta magát a hajó emlékével és pusztulásának századik évfordulójával.

A Titanic-láz az egész Belfastra átterjedt, és szemlátomást mindenki igyekszik kivenni a részét belőle: a turisztikai hivatal Titanic-gyalogtúrát kínál, a piacon Titanic-hamburger, Titanic-póló, de még Titanic-falvédő is kapható, a hajók Titanic-városnézésre invitálnak, a szuvenírboltok tömve vannak Titanic-csecsebecsékkel. Mindent átható motívummá vált a kanadai partok közelében, majdnem négyezer méteres mélységben pihenő hajó.

Mindezek miatt kisebb ellenérzéssel indultam az amúgy lenyűgöző épület felé, melynek terveit a londoni CivicArts és a belfasti Todd Architects építésziroda közösen jegyzi. Az építészek magabiztossága az általuk létrehozott épülethez hasonlóan lenyűgöző: az átadás után kijelentették, hogy új építészeti ikont hoztak létre, amely magában foglalja a hajógyár, a hajó, a víz kristályainak, a jégnek és a White Star Line brit hajózási társaságnak a logóját is. Az épület formáját elmondásuk szerint a Titanic inspirálta, és állítólag a magassága is pontosan megegyezik a hajóéval. A belső térkialakításban is többször visszaköszönnek a hajó formái. A helyszínválasztás tudatos: néhány méterre vagyunk a Titanic és testvére, az Olimpic nevű óceánjárók sólyájától (hajótalpfa).

Igazán szomorú hangulata csak az 1912. április 14-i süllyedés körülményeit bemutató teremnek van, ahol a tragédiát filmekkel és hangokkal szimulálják. Itt elcsendesednek a látogatók, van, aki egy könnycseppet is elmorzsol. A süllyedést is elképesztően modern eszközökkel ábrázolják, ám mégis szándékosnak tűnik a visszafogottság. Nem sokkal később az is kiderül, hogy a tárlaton időről időre felbukkanó utasok - például a hajó tervezőmérnöke vagy Amerika egyik leggazdagabb embere, John Jacob Astor - túlélték-e a katasztrófát, amikor száz évvel ezelőtt a hajó április 15-én 2:20-kor elsüllyedt.

Az ember lába alatt elsiklik a hajóroncs

A múzeumlátogatók számára viszont még hátravan a hajó utóélete és egy fantasztikus audiovizuális élmény: néhány teremmel odébb egy átlátszó üveglapra lép az ember, mintha egy tengerfeneket vizsgáló búvárrobotban ülne, a talpa alatt pedig felbukkan a hajóroncs. (A hajó megtalálását Robert Ballard 1985-ben jelentette be, azóta folyik a töprengés, mit kezdjenek vele.)

A teljes cikk a tanulságokkal együtt itt.
(A fotók továbbra is copyright-osak)