Írből ír

Talán a Cumberland Street South, de nem vagyok benne biztos. Mindenesetre valamerre arra csináltam szeptemberben.

Megyünk vissza Írországba!!! Utazgatni!! Ma este!! A terv az, hogy főleg délnyugaton nézelődünk majd, eddig ezek a helyek vannak felírva:

Dingle félsziget
Inishmor sziget
Garnish sziget
Beara félsziget
Connemara Nemzeti Park

Dingle (kép innen)

A lista nyilván képlékeny még, az viszont biztos, hogy elég sokat fogunk túrázni, de simán lehet, hogy ottragadunk egyetlen helyen. Ehhez már van pár tervünk, amúgy meg ez az oldal lesz a barátunk. Mindezeken túl én például szeretnék már végre tömegével látni fókákat valamint megnézni, hogy életben van-e még Fungie, a palackorrú szuperbarátságos delfin, aki 1984 óta él Dingle kikötőjében. Fungie a becslések szerint a hetvenes évek közepén született, és miközben a delfinek átlag 25 évet élnek, ő már egy matuzsálem (amennyiben még él). Van róla egy bronz szobor is Dingle-ben. Talán befizetünk egy bálnanézésre is, de ez még nem biztos.

Szállásunk még nincs, de ezen sosem szoktunk idegeskedni, a booking.com sosem hagyott még minket cserben, továbbá holnap egy scone mellett ezt az oldalt is megvizsgáljuk a Powerscourt Centre-ben (ha van valakinek szuper tippje, kommenteljen légyszi itt vagy a Facebookon).

Ígérem, mi is csinálunk ilyen idióta képet, ha eljutunk Fungie szobrához (Fotó innen)

Az egyetlen paránk, hogy ne essen (sokat) az eső, illetve, hogy az ideiglenes tömés a fogamban bírja majd a kilencnapos túrát. Jövő szombaton pedig a tervek szerint újra találkozunk túratársainkkal, akikel oly csodás tájakon speedtúráztunk fél éven át a Wicklow-hegységben.

(Amúgy itt van Írország tíz legjobb túraútvonala. Legalábbis egy a tíz legjobbak közül.)

Ezekhez a képekhez nem jut eszembe nagyon semmi, csak, hogy mindegyik csíkos.

A képek helyszíne föntről lefelé: 1. Dalkey, 2. a Liffey északi partja, az O2-csarnoktól nem messze, 3. a Liffey-től délre, a Grand Canal Dock közelében, 4. a csatornánál, kb. a Leeson Street Upper és az Adelaide Road sarkán

Fél év alatt nem sikerült megbízhatóan kifürkésznem a dubliniak valós érzelmeit leghíresebb házi zenekarukkal, a U2-val szemben. Az biztos, hogy mindig teltházas koncerteket adnak a városban, az Irish Independent nagy örömmel számol be a Bonóval és lányaival kapcsolatos dolgokról, de a dubliniak úgy általában azért szeretnek károgni a zenekar ügyein. Mindezeknél sokkal érdekesebb, hogy van egy láthatatlan taggelő, akit annyira idegeítenek a zenekar adózási szokásai, hogy a fél várost összetagelte a U2 - TAX DODGERS-felirattal, hogy felhívja a lakosság figyelmét a zenekar adóelkerülő magatartására (lásd második és harmadik kép).

Ennek az az előzménye, hogy amikor az ír kormány 2007-ben megszüntette az íróknak, zenészeknek és más előadóművészeknek 1969 óta járó adómentességet, a U2 válaszként Hollandiába telepítette át cégbirodalmának egy jelentős részét. Itt ugyanis minimális az adókulcs a szerzői jogokra. Az ír sajtó és közvélemény erre teljesen kiakadt, a zenészek viszont nem tartották álságosnak a lépést, szerintük ugyanis egyéb vállalkozásaik után és magánszemélyként továbbra is az ír kulcsok szerint adóznak. (Erről az egészről a HVG írt egy szép, részletes cikket, itt pedig Edge magyarázkodik.)

A dublini városvezetés egyébként brilliáns ötlettel és remek humorral reagált a graffitikre és tagekre 2012-ben: egy-egy múzeumokban megszokott táblácskát helyezett el melléjük, melyen az Ismeretlen művész felirat mellett az is olvasható, hogy az adózók mennyi pénzébe kerül az alkotás eltávolítása. Itt lehet megnézni, mit írtak pl. a U2 - TAX DODGERS-feliratok mellé, itt pedig az intézkedésről szóló cikk.

Először csak úgy tréfából fotóztam le két U2-t szidalmazó taget, aztán egy kisebb sorozat lett belőle. Valamennyi kép Dublinban készült 2012 szeptembere és 2013 márciusa között.

Vers a belvárosban: a U2-ellenességet szító tagelő még arra is vette a fáradságot, hogy rímben fejezze ki ellenérzését

U2 - adócsalók - a híres tagelő üzenete városszerte bukkan fel újra és újra. Itt pl. a Liffey északi partján

Egy külvárosi lepukkant ház falán

A Bewley's kávéház női vécéjének ajtaján valaki egy helyhez illeszkedő üzenetet hagyott

A szeretetét sokkal színesebben fejezte ki egy másik dublini művész

Ugyanaz távolabbról

Van, aki még egy számcím felfújásával is tiszteleg a zenekar előtt

Egy kikötői graffiti közepén a U2

Zombiként ábrázolt zenekar-tagok egy nyakkendőn a George's Street Arcade-ban

A város (vagy legalábbis a Temple Bar) hivatalosan büszke fiaira (bal fölül)

Végezetül egy videó, mely fantasztikus vizuális eszközökkel foglalja össze Bono, az átváltozóművész 30 évét egy percben

A város-sziluettes design nem új a nap alatt, már 2005 körül láttam egy csomó tárgyat Berlinben az ikonikus épületek körvonalaival díszítve (aztán egyre több városban) - ennek ellenére nem gondolom, hogy kifulladt volna. Ahogy ezen a dublini hirdetőtáblán is látható, pompásan fel tud dobni akár egy unalmas felületet is. És az a szuper, hogy több ilyen tábla van szerte a városban (óriásplakát meg szerencsére alig).

Bocs a képek minőségéért, beesteledett.

Majdnem elfelejtettem kifejezni tiszteletemet a tegnapi Szent Patrik-nap kapcsán (melynek őrületében legnagyobb bánatomra nem tudtam résztvenni). Úgyhogy gyorsan igyekszem is pótolni a mulasztást.

Ő itt a kőbe zárt Szent Patrik:

Ő pedig egy kőkígyó, melynek hús-vér testvéreit Szent Patrik már bő ezerhatszáz éve kiűzte Írországból:

Mindkét látványosság a Dublin Castle környezetében található, két perc sétatávolságban. A kígyó (ami voltaképp nem is kígyó, hanem kelta motívum) egész pontosan itt:

Wicklow megyében van egy ötszáz fős kisközség, Hollywood, mely méreteit és fontosságát tekintve ugyan kicsit szerényebb amerikai névrokonánál, ám hozzá hasonlóan dombon elhelyezett óriásbetűkkel hívja fel a figyelmet értékeire (nagyon helyesen, hiszen itt is forgattak filmeket, pl. King Arthur, Dancing At Lughnasa; múlt szombaton pedig pont a BBC forgatott egy tévéfilmet). És itt találkoztunk Johnny-val, a birkával, amint elindult, hogy megvalósítsa álmait.

Kattintásra a kép megjelenik nagyban, vagy ha nem:

(A kép copyrightos, koncepció: vb, kivitelezés: Hajnal Barbi. Akinek szüksége van rá, kérem, írjon mailt a Facebookon.)

Egy dublini kajálda száműzte a lovakat a konyhájából a lóhús-botrányra reagálva. Ha nem látszana rendesen: az X mögött egy lófej látható.

(Fotó by FaludiT, amikor látogatóba volt egy hete.)

Írországban nemcsak enni élvezet, hanem az ételek csomagolását olvasgatni is, a zacskókon ugyanis a minőséget hitelesítő szövegek igen szórakoztató elegye látható. A Home Made-felirat passé, lássuk mivel bombáz aktuálisan az ír ételmarketing.

Még a Meki is

A legnagyobb kultusza annak van, ha a termék ír, még ha ez gyakran ki is merül annyiban, hogy itt sózták vagy füstölték (esetleg csomagolták). Minden Írországban hozzáadott értéket óriási erényként tüntetnek fel, hasonlóan ahhoz, ha emberi kéz működött közre a folyamatban, de erről majd később. A Made in Ireland felirat az élelmiszerek terén kb. olyan fogalom lett, mint a Made in Germany a technikai eszközöknél: a kiváló minőség és megbízhatóság szinonimája (akar lenni). És bár valóban szuper egy csomó hús-és tejtermékük, az ír eredet túlhangsúlyozása mögött szerintem az ír identitás erősítése is ott van.

A megszemélyesítés ereje: ki ne bízna meg Philip sütési tudományában?

A másik, amikor kedves, meggyőző Szakemberek arcával, nevével és/vagy ars poeticájával hitelesítik az adott termék származási helyét. Mert ugye mennyivel szívesebben vásárol az ember egy olyan csirkemellet, amin mosolygó, joviális hentes garantálja a minőséget plusz azt, hogy ő a farmján bizony szeretettel gondozta állatait egészen a vágóhídi búcsúig.

Fönt a kedves ír csirketenyésztő fotója, lent az írség garanciája

Arról pedig ne is beszéljünk, hogy mivel szigetország, a javak többségéből importra szorul: ebből származhatnak olyan megmosolyogtató feliratok, mint a lenti képen látható raviolin, ami büszkén hirdeti magáról, hogy 100% ír (pedig hát én mondjuk jobban örülnék, ha 100% olasz lenne). És ha a termék teljesen külföldi, a leleményes írek ekkor sem jönnek zavarba: jön a Packed in Ireland (Írországban csomagolt) büszke felirata.

A két legkedvencebb kifejezésünk a Hand Salted, azaz a kézzel sózott és a Hand Sliced, azaz a kézzel szeletelt. Utóbbi különösen érthetetlen, mert tegye fel a kezét, aki tényleg jobban szeretné, ha a kajagyári/pult mögötti néni tapogatná össze a sajtját, ahelyett, hogy egy gép vágná fel emberi kéz érintése nélkül. És a legeslegjobb a Heritage-felirat (kb. örökség) a kajákon, ami a Hand Salted, Hand Sliced, Made in Ireland, de még a Home Made gyűjtőneve is, és egyszerre jelöl mindent, ami JÓ.

A legjobb: kézzel sózott

(Én amúgy tényleg teljesen odavagyok az ír marháért, bárányért és csirkéért; és a minap összefutottam egy magyar hentessel, aki mondta, hogy szakmailag is kirívóan jók ezek a húsok. A sertés viszont vizenyősebb, mint a mi sertésünk.)

Üzenet egy kávézó étlapjának alján

A Glasnevin Múzeumban ért minket a címben olvasható felismerés, amikor megláttuk ezt a képet Éamon de Valeráról, az ír függetlenség atyjáról. Oké, nagyon minimál poén, de egy torokból szakadt ki belőlünk a nevetés, amikor megláttuk ezen a fotón (balra). Éamon de Valeráról az alaptudás itt.