Írből ír

Az itt élő magyaroknak a landlord (mondjuk háziúr vagy háztulajdonos) jó eséllyel olyan, mint az óhazában a portás: ő a hétköznapi élet valódi ura, akitől akarata ellenére is függő viszonyba kerül az ember.

A mi landlordunkat Johnnak hívják és ez nem ritkaság: ismerősök elmondása szerint Dublinban minden második landlord neve John. John a hatalmas ikerházrészét darabolta szét apró lakásokra és adta ki embereknek, miután a válság miatt ő is bedőlt lakáshiteles lett (de lehet, hogy már előtte meglépte ezt, kicsit zavaros a sztori). Johnnak furcsa tulajdonságai vannak: egyfelől úgy gondolja magáról, mindenhez ért a duguláselhárítástól kezdve a vécétartály-szerelésen át a szigetelésig, és emiatt csak a legvégső esetben küld valódi mesterembert. Ha valami elromlik, inkább maga száll ki szerszámkészletével, és két kezével veszi fel a küzdelmet a házát pusztító Dolog ellen. Másfelől nem túl gyors a reakcióideje.

John azonban nemcsak, hogy nem remek és főleg nem gyors szakember, de nem is különösebben kedves: első találkozásunkkor, amikor megkérdeztük tőle, hogy hol kell bekapcsolni a fűtést, nem ám megmutatta, ahogy ezt tette volna 100-ból 99 ír ember, hanem közölte, hogy „You will figure it out, this is not a rocket ship science” – és távozott. (Magatoktól is rájöttök, nem rakétatudomány ez.). Mint kiderült, hasonlóan nyers stílusban kommunikál az évek óta itt élő kedves hipszterpárral is: amikor azon aggodalmaskodtak, hogy a penészgomba gyakorlatilag felfalja a fürdőszobájukat, John azt a bölcs tanácsot adta nekik, hogy zuhanyozzanak nyitott fürdőszoba-ajtónál.

Ám ahogy a jó magyar portással, úgy az ír landlordokkal is jóban KELL lenni. Egy ilyen pengeélen táncoló házban ugyanis bármikor elromolhat bármi, és csakis John jóindulatán múlik, hogy a szerelés költségét levonja-e a kauciónkból, amiből Magyarországon már tízéves használtautót lehetne venni.

Előfordulhat viszont, hogy kiköltözéskor szerencsénk lesz, és visszaadja a teljes öszeget, minden jel arra utal ugyanis, hogy megtaláltuk John gyenge pontját: az egyik szervízelés során (amikor úgy gondolta, hogy meg tudja szerelni a mélyhűtő ajtaját, ezért elvitte magával, hogy gondolkodjon kicsit a megoldáson. Három hét után visszahozta, és azóta sem tudunk mélyhűteni.), szóval egy ilyen alkalommal kiderült, hogy Johnnak nagyon ízlik a magyar száraz fehérbor. Ezt többször meg is jegyezte kedves útitársamnak, miközben mélyhűtő-ajtóval a hóna alatt elégedetten kortyolgatott.

Aztán két hete elromlott a vécénk öblítője. Ezt azonnal jeleztük Johnnak, aki minden kérlelés – plusz a közte és köztünk elhelyezkedő ingatlanközvetítőhöz intézett levelek, sms-ek és hívások – ellenére sem szállt ki megjavítani, noha azt írta sms-ben, hogy egy-két napon belül jön. Így két héten át a három lépésre lévő konyhából – mint eleink a kútról - hordtuk a fürdőszobába a korábban már említett UK-keverőedényben a vizet. Így ebben a két hétben a három séta oda-vissza = egy hatékony öblítés -képlet szerint éltük az életünket, és megtanítottuk erre a vendégeket is.

Majd jött a fordulat: elutaztunk hat napra, és amikor visszatértünk, egy kifogástalanul működő vécé fogadott minket. Hogy a vidáman zubogó víz John keze munkáját dicséri-e vagy egy valódi mesteremberét, azt valószínűleg sosem fogjuk megtudni.

(kép innen)

Ez a poszt azért keletkezett, mert különböző kedves barátok nehezményezik, hogy a blogból nem tudnak meg semmit arról, hogy hol és hogyan töltjük hétköznapjainkat. Ezért itt a lakás érdekességeinek gyűjtése. Amúgy meglepődve tapasztaltuk, hogy minden dublini ismerős elismerően csettint a környék láttán, a lakásra pedig azt mondják, hogy tök oké, a hiányosságaira pedig azt, hogy általánosak. Viszont a kényelmi szolgáltatásokért tennünk kell.

Először is jóval kisebb, mint egy átlagos magyar lakás. Majdnem harmadakkora, mint amiben Budapesten laktunk.

Kilátás romatikus naplementében, távolban kupolával

Egy nagy, egybefüggő kétszintes házból szabták ki, majd utána különféle gombokat rejtettek el benne, amik a jolly jokernek számító elektromosságot hozzák működésbe. Még az egyetlen villanyradiátor a legegyszerűbb, mert azon két, könnyen megfejthető gomb van. Ellenben melegvíz csak akkor lesz, ha az ember előbb megtalálja a Melegvízért Felelős Főkapcsolót és lenyomja. Nos, ez beköltözésünk napján eltartott egy ideig, de végül csak megleltük a konyhai csap alatt (egy másik kapcsoló társaságában, ami viszont le volt ragasztva cellux-szal). Azóta kitapasztaltuk, hogy kb. húsz percig kell a bekapcsolás után várakozni, hogy annyi melegvíz legyen, amiből egy ember kényelmesen lezuhanyozhat.

A kapcsolómánia egyébként nem ismer határokat: a villanytűzhely is csak akkor működik, ha előbb bekapcsolom a falon lévő főkapcsolót. Ezért sokszor csodálkozom, hogy miért nem melegedik már végre az olaj, miért nem forr a teavíz. És persze minden konnektornak van egy-egy saját kapcsolója.

A hálószobában nincs fűtés. Ezért – oly sok itt élő emberhez hasonlóan – mi is vettünk egy hordozható elektromos hősugárzót, amit naponta többször bekapcsolunk. Minél tovább van bekapcsolva, annál jobban nő a számla nagysága miatt érzett szorongásunk...

...amit ide csak kéthavonta hoznak, és csak az említett jolly joker elektromosságot tartalmazza, mert ebben az országban - szerencsénkre - még csak most fontolgatják, hogy be kéne vezetni a vízdíjat.

A lakásban nincs mosógép, mert a ház közös mosógépe a hátsó kertben, egy kis sufniban található. A szomszédok felével már az első napon megismerkedtünk, miután nem tudtuk bekapcsolni (a kerti fészerben lévő mosógép főkapcsolója a lépcsőházban, egy kis szekrényében van elrejtve és pénzbedobással, majd lassú főkapcsolócsavarással működik), majd pedig három napig kivenni belőle a kimosott ruhákat. Ekkor a mosógépszerelővel is megismerkedtünk.

A trükkösen, közvetlenül a csap lapja alatt elrejtett melegvíz-főkapcsoló és leragasztott társa. Láthatóan nem éppen megkímélt állapotban

A főzőfülkét és a fürdőszobát kivéve az egész lakást türkizkék padlószőnyeg borítja, amiről az a benyomásom, hogy sosem lehet eléggé kitisztítani.

Noha ritkák az igazán kemény telek, de azért egy-két napra előfordulnak mínuszok, ami miatt nem olyan szuper, hogy csak a hálószobaablak készült duplaüvegből, a nappali-konyháé viszont szimpla üveg, viszont akkora, mint egy fél ping-pongasztal. Mostanáig nem volt ezzel semmi gond, most viszont, a 6-7 fokokban érezhető, ahogy diszkréten ereszti be a hideget. 

Tapasztalataink alapján a szigetelést ÁLTALÁBAN is elég nagyvonalúan kezelik az írek, akiknek legfőbb barátja a gipszkarton: nemcsak kifelé nincs szigetelve a ház, de befelé sem. Így a mellettünk, de főleg a fölöttünk lakók életének minden apró mozzanatát pontosan követni tudjuk. Ezért pl. tudjuk, hogy a fölső szomszédok rendszerint 8 körül szeretnek kelni, este 11 körül sokat mászkálnak a lakásban, egyikük szívesen énekelget napközben; az oldalsó szomszéd pedig néha horkol éjszakánként.

Na és persze örök nagy kedvencem, a külön, égetően meleg és jéghideg vizet szolgáltató csap-pár a konyhában és a fürdőszöbában. De erről korábban már elmélkedtem. 

Sok mindenért kárpótol viszont a pazar kilátás és a környék: bár csak az első emeleten lakunk, kilométerekre el lehet látni. Az ablakunkból a kéményeken kívül egyebek mellett látni lehet különböző énekesmadarakat, portyázó macskát, töméntelen mennyiségű felhőt, egy templom zöld kupoláját - aminek nálunk már csak a diszkrét, jóleső harangozása hallatszik esténként. És akkor itt vannak még a randalírozó sirályok, pedig legalább négy kilométerre van tőlünk a tengerpart.

A városrész amúgy mondjuk, hogy polgári (néha olyan menő autók állnak a házak előtt, amiket Magyarországon max csak átutazóban lehet látni), és nagyon közel van a belvároshoz, gyalog fél óra, bringával vagy busszal 15 perc. A szomszédok pedig (az említett mosógép-antré ellenére is) nagyon kedvesek.