Ismét olyan helyen túráztunk a Wicklow-hegységben, amit józanésszel nem közelítettem volna meg (kedves utastársam se). Vezetőnk előzetes tájékoztatójában az állt, hogy akinek nincs túrabakancsa és lábszárvédője, az ne jöjjön, és az intelem az első száz méter után teljesen jogosnak bizonyult. Soha nem voltam olyan meredeken emelkedő hegyen (mekk elek), ami majdnem a tetejéig vizenyős-mocsaras. És persze az út megint nem volt semennyire sem kitáblázva, ja és induláskor rögtön azzal kezdtük, hogy kövekről-kövekre szökellve átkeltünk egy nagyobbfajta patakon.

A mostani túrán a legnagyobb extraság a szív alakú tó volt (lásd fotó) illetve hogy a Tonelagee (819m) csúcs felé haladva elfogyott végre a mocsár belegyalogoltunk a felhőbe. A tempóról nem is ejtek szót, Michael, a túravezetőnk - aki egyébként szemlátomást nemcsak nekünk, hanem csoporttársainknak is kezd óriási példaképévé válni - megint olyan iramot diktált, amit nem mindenki bírt a majdnem 500 méteres szintkülönbségű terepen. Ezért a táv negyedénél aggodalmas arccal várta be a leszakadó néhány embert, majd szépen hazaküldte őket.

(Előbb fekete-fehér képek jönnek, utána színesebbé válik a táj.)


A szív alakú tó felülről. Innen mondjuk pont nem látszik a szív alak



Hangyász-sün-fűcsomó

Ez nem vízszennyeződés, hanem a hegyi patak haladása miatt képződött hab
Ezt a Glenmacnass nevű vízesést nem másztuk meg, ellenben átkeltünk a patakon, amiből később ez a vízesés lett



Tagolt tájban tízóraizó ember

A csúcson ennyit lehetett látni



(A képek továbbra is copyrightosak, akinek valamelyikre szüksége van, kérem, írjon a Facebookon!)