"Welcome to Ireland" - ezt kurjantotta oda nekünk egy 11 év körüli kissrác a bmx-éről, amikor megérkeztünk a tengerparti Bray-be. A kedves gesztust nyilvánvalóan az váltotta ki belőle, hogy öt darab megtömött táskával indultunk el egy focipálya mellett új szállásunkra, amikor bmx-es csapatával elhaladt mellettünk. Meg talán az is, hogy kedves utastársamat rendre olasznak nézik. (Egy perc múlva egy arra járó turbánkalapos feka rasztafárinak meg peace jelet mutatott a kissrác, akit automatikusan leutánoztunk. Úgyhogy csak úgy cikáztak a peace-jelek vasárnap délután Bray-ben.)

Egy hetet fogunk itt tölteni, mert egy hónap huzavona után VÉGRE találtunk lakást Dublin 6. kerületében, délen. A jelenlegi francia lakó viszont csak a hónap közepén költözik ki, addig átmeneti megoldás lesz Bray.

A lakás amúgy lovely környéken és lovely utcában van, egy nagyon lovely stúdió. Ami nem annyira lovely, hogy feleakkora, mint a budapesti lakásunk, viszont valamivel több, mint duplaannyiba kerül. Nekem emiatt amúgy nem gőzölög a fejem, elfogadtam, hogy vannak ilyen különbségek, és mint tegnap megtudtam, ha itt csak minimálbérért is találok egy akármilyen munkát, majdnem dupla annyi lesz a fizetésem, mint amit otthon kapok 11 év újságírás után. Emiatt sem fő a fejem, csak viccesek ezek a különbségek. 

És egy laza szállal kapcsolódó esetről akarok még gyorsan megemlékezni: amikor 2007-ben kirándultunk Izlandon, ezt találtuk a reykjavíki tengerparton egy szoborra helyezett lávadarabka alatt. Nyilvánvalóan itt is egy gyerek a szerző, és szuperül célbaért. Írország egyébként sok tekintetben emlékeztet Izlandra (pl. helyi élelmiszerek megdöbbentő tisztasága, időjárás, emberek alkoholbírása), csak ezt annyit mondogattam már utastársamnak, hogy lassan már én is unom.